Belföld

Vezérlőkocsikkal bővíti járműparkját a GYSEV

gysev (gysev)
gysev (gysev)

Az új vezérlőfülkés személkocsikkal akár pár perccel az érkezés után visszaindulhat a szerelvény, így rugalmasabb lehet a forgalom is.

Bővül a GYSEV Zrt. járműparkja: a vasúttársaság három használt vezérlőkocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasutaktól (ÖBB). Az osztrák gyártmányú Schlieren típusú vezérlőkocsik a vonatok fordulóinál jelentenek könnyebbséget: a szerelvény mindössze néhány perc várakozás után visszaindulhat, hiszen a mozdonyt a vezérlőkocsiról is lehet irányítani – tudtuk meg Rázó Lászlótól, a vasúttársaság szóvivőjétől.

A vezérlőkocsik elsősorban az ÖBB által is használt mozdonyok, így pl. a Taurusok irányítására alkalmasak. Normál kocsiként 160, vezérlő üzemmódban 140 kilométert tehetnek meg óránként. A kocsik léghűtéses rendszerűek, berendezésüket,
belső terüket még Ausztriában felújították. Már mindhárom a GYSEV-nél van, szeptemberben a cég szakemberei felkészítik a vezérlőkocsikat a szükséges hatósági vizsgákra, közben zöld-sárga színt kapnak, majd várhatóan október elejétől
állnak forgalomba.

A vasúttársaság azért döntött a vezérlőkocsik vásárlása mellett, mert ezek segítségével egy vasúti fordulónál csupán néhány perc várakozás szükséges, és elindulhat visszafelé a szerelvény. Ez esetben a vonat elején van a vezérlőkocsi a végén pedig a mozdony, amelyet elektronikus távvezérléssel irányítanak. Így pedig rövidülhetnek a menetidők, emellett ugyanannyi vonat leközlekedtetéséhez kevesebb kocsi is elég. A felszabaduló kocsikat a GYSEV a regionális közlekedésben használja, emellett lehetőség lesz a Schlieren-kocsik felújítási programjának felgyorsítására is.

(fotók: Takács Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik