Egy mondat az iskoláról

Miért is mondom, úgyis tudjátok: az iskolának illata van, különösen a tanévnyitás napján, amikor frissen mosott-vasalt ruhákban tódul be a gyerektömeg azon a nyáron oly jól bezárt kapun, és keveredik a Balatonról hozott napfényes, a halászléfesztiválon a bőrön megtapadt paprikás-füstös, az Adria sós tengerét időző, de még az ágyon henyéléssel töltött órák izzadtságát is rejtő illat a napközi konyháján már fortyogó levesével, a ma még oly tiszta folyosóra szórt vegyszer szagával, a bánat illatával (mert miért éppen a bánatnak ne lenne ilyen?), amiért véget ért a nyár, az öröm illatával, ami sokkal édesebb, és régen látott barátok mosolyából keverik az angyalok, de kinek van ideje ilyenkor az illatokkal törődni, amikor annyi rejtélyt kínál az új tanév, félelmeket és reményeket, új barátokat, és talán még soha véget nem érő, de jövő keddig biztosan eltartó diákszerelmeket is, és morcos tanár intőjét, de persze ötöst is az osztálynaplóba (már ha van még ilyen…), és persze irigységet, mert a padszomszédnak okosabb a telefonja, örömet, mert a padszomszédnak is van okostelefonja (választás tetszés szerint…), és terveket, az elsősnek mi mást, mint hogy megtanulja az ABC-t, a nyolcadikosnak mi mást, mint hogy bejut a remélt középiskolába, a tizenkettedikesnek meg ezer kételyt, mégis, hol tanuljak tovább, és miből, és miért, és tanuljak-e egyáltalán?, mert hát mi végre is élünk mi ezen a Földön, meg aztán hol is legyünk otthon benne, amikor a diák már keretszám lett, a végzős meg leendő humán erőforrás, de leginkább remélt fogyasztó egy olyan világban, amelyről minden évben elmondjuk, hogy bezzeg régen több becsülete volt a tudásnak, és amelyben minden évben azért fohászkodunk, hogy a jövőben több becsülete legyen a tudásnak, az ész döntsön, és ne a protekció (már ha van még ilyen…), ha kiröppenve az iskolapadból munkát keresünk, és soha többet ne születhessen olyan statisztika, amely szerint a magyarországi diákok majd fele már az egyetem kezdése előtt azon töri a fejét, milyen külországban kamatoztassa majd a tudását, merthogy itthon rengeteg a gond, de negyede sem a fizetés, reméljük, hogy egyszer majd nem Nyugat-Európa vonz, mint a mágnes, hanem mi vonzunk onnan hozzánk (mert az iskolának nem csak illata van, hanem az álmodozásnak is fenntart egy külön szobát…), és akkor majd öröm üldögél minden faágon az iskola kerítése mellett, de azt is tudni kell ám, hogy ezt nem adják ingyen, még pénzért sem, csak kemény munkával lehet kiérdemelni, a munkához meg tudás kell, a diáknak meg nyugalom, nem pedig folytonos kioktatás, ezért hát beszegem én is ezt a furcsa mondatot néhány nevetgélős szóval, miszerint: diákok, éljétek iskolás éveiteket, mert ezernyi gondjával is gondtalan, hiszen minden iskolai nyűgöt-ráncot kivasal egy különleges szerkezet, amit fiatalságnak hívnak, tudjátok: ez az élet elmúló ajándéka, adja az Isten, hogy illatát, ízét, minden zamatát kiélvezzétek, mielőtt még el kell énekelnetek a Ballag már a vén diákot, egy garantáltan nagyon meleg napon, garantáltan lábat szorító cipőben.