Belföld

Kígyózik a tömeg a szegedi halfesztiválon

Több ezren vannak a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon és kétszáz mázsa hal fő a bográcsokban.

Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács vezényletével a halfőzők már reggel óta szorgoskodnak, hogy megnyerjék a mesterszakács, a fesztivál ötletgazdája által alapított Halfőző Érdemrendet. Több száz bográcsban rotyog a finom hallé, majd kétszáz különböző ember illetve csapat vállalkozott arra, hogy megmérettesse halászlé főző tudományát. A versenyzők közt vannak amatőrök és hivatásososak, családi és céges csapatok, politikusok és sportolók is.

Frank Sándor mesterszakács szerint a jó szegedi halászlé titka, hogy az alapléhez többféle hal csontját, fejét használjuk, és legalább két óráig főzzük zöldpaprikával, paradicsommal és makói vöröshagymával. Az alaplé átpasszírozása után jöhetnek a bográcsba a halszeletek, amelyeket minőségi szegedi pirospaprikával kell megszórni.

Ez utóbbit a hagyományokhoz híven most is “szögedi boszorkány” hozta ejtőernyőn alászállva, míg a makói hagyma a Tiszán érkezett. Csak az utóbbiból csaknem hat mázsa került a Huszár Mátyás rakpart vizibástyájára felállított több mint háromezer literes óriásbogácsba, melyben 14 ezer adag halászlét főznek. A halászlé adagját másfél ezer forintért kóstolhatjuk meg, de a kiszolgáló személyzet nem szűkmarkú, bőven jut halból és léből is a tányérokba. Természetesen aki másra vágyik, sülve vagy paprikásnak elkészítve is eheti a kölönböző halfajtákat.

Eközben a vendégeket rock, country, dixieland, népzene, cigányzene, különböző kulturális programok szórakoztatják, és a majdnem az árvízi majdnem emlékműig érő kézműves vásár standjai pedig rengeteg portékát kínálnak. Mindeközben akinek futja erre, az sétarepülhet, hőlégballonoznhat vagy akár tutajozáshat is. A vasárnap este tűzijátékkal és a lézershow-val záruló fesztivál részletes eseményeit Program rovatunkban olvashatják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik