Belföld

Baltás gyilkos: sajnálkozás és tiltakozás

Egyre nagyobb hullámokat ver az örmény katonatársát meggyilkoló Safarov kiadása Azerbajdzsánnak.

“Magyarország messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait” – áll a magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szombaton kiadott közleményében. A két tárca jelezte ugyanakkor, hogy Magyarországsajnálatosnak” tartja hogy az örmény fél megszakította diplomáciai kapcsolatait hazánkkal.

Mint az ismert: a 2004 óta hazánkban fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény katonatársa megöléséért itthon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarovot Magyarország kiadta hazájának, Azerbajdzsánnak, ahol Bakuba érkezése után Ilham Aliyev államfő rögtön kegyelemben részesítette a katonatisztet, majd a védelmi miniszter őrnaggyá léptette elő. A két magyar tárca közleményében azt írja: az elítélt személyek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján járt el.

Eközben külföldön ma mintegy háromszázan, főleg fiatalakok tüntettek Jerevánban a Külügyminisztérium épülete és Magyarország tiszteletbeli konzuljának irodája előtt -közölte az örmény állami hírügynökség. Egyes hírforrások szerint pedig Obama amerikai elnök magyarázatot vár Magyarországtól a kiadatatás miatt.

Itthon a Demokratikus Koalíció közleményében egyenesen Navracsics Tibor igazságügyi miniszter lemondását követeli és kezdeményezte az Országgyűlés Külügyi Bizottsága rendkívüli ülésének azonnali összehívását. A DK szerint a kormány a gyilkos kiadásával “nemcsak a magyar népet, hanem az egész örmény nemzetet is szembeköpte, beleértve a Magyarország területén élő örmény kisebbséget is,” és ezzel a lépéssel azt üzente a világnak, hogy “Magyarország olyan hely, ahol az emberélet eladó, ahol a baltás gyilkos nem jól megérdemelt büntetését töltő bűnöző, hanem túsz, akit némi váltságdíj reményében tartanak fogva és engednek szabadon.”

Kovács László, az MSZP külügyi kabinetének vezetője az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke is a parlamenti testület rendkívüli ülésének mielőbbi összehívását szeretné a kormány illetékeseinek meghívásával együtt. A szocialista politikus szerint “az Orbán-kormány szinte naponta követ el olyan durva hibát, amely súlyos károkat okoz Magyarország nemzetközi megítélésének.” A Külügyi Bizottság alelnöke úgy vélekedett: a magyar kormány illetékeseinek tudniuk kellett, hogy Safarovot “hazájában nemzeti hősként fogják ünnepelni, és fel sem fog merülni, hogy ott töltse le a jogerős büntetést, “ ezért a a magyar döntést megfelelő “azeri garanciához kellett volna kötni.”

A SZEMA-Liberális Párt Elnöksége közleményében a külügyminiszter, Martonyi János lemondását követeli. Szerintük ugyanis a jelenlegi helyzetben “ez lenne a minimálisan elvárható első lépés, amely valamiképp az ország becsületének helyreállításához vezethetne.” A Jobbik viszont közleményében úgy véli: Örményország túlreagálja a magyar döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik