Belföld

Jogsértően adtak iskolát a Hit Gyülekezetének

iskola (tanár, )
iskola (tanár, )

Jogsértőnek találta, ezért hatályon kívül helyezte az ajkai képviselő-testület által hozott, az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatokat a Veszprémi Törvényszék csütörtöki ítéletével; a döntés jogerős. Az iskola szeptembertől továbbra is önkormányzati fenntartásban marad.

A bíróság indoklása szerint az ajkai képviselő-testület jogot sértett, amikor nem döntött az intézmény megszüntetéséről a törvényben előírt május 31-ei jogvesztő határidőn belül, hanem csak később, június közepén. Az ajkai képviselő-testület júniusi határozatában azt mondta ki, hogy a szakképző iskola költségvetési intézményként megszűnik. Arról, hogy az iskolát átadják a Hit Gyülekezetének, már májusban döntöttek.

Az ítélet szerint a korábbi megszüntetést az is indokolta volna, hogy az intézmény nemcsak oktatási, hanem költségvetési intézmény is egyben, az új fenntartóval pedig nem az államháztartás rendszerében működött volna tovább. Költségvetési szervként történő átadása pedig jogellenes, mert a fenntartóváltás megszüntetés nélkül nem történhet meg.

A bíróság szerint ugyanakkor az önkormányzat a döntése során mindent megtett annak érdekében, hogy az érintett szülői és dolgozói közösségek véleményét beszerezze, ezért elutasította a felperes Veszprém Megyei Kormányhivatalnak a véleményezés jogszerűtlenségére vonatkozó keresetét.

A kormányhivatal álláspontja szerint az önkormányzatnak a fenntartói jog átadásakor kettős döntést kellett volna hoznia május utolsó munkanapjáig: az iskola működtetésének átadása mellett az oktatási intézmény megszüntetéséről is határoznia kellett volna.

Az alperes ajkai képviselő-testület jogi képviselője szerint az iskola nem szűnik meg, hanem új fenntartóval működik tovább, ezért az álláspontjuk az, hogy egyik önkormányzati határozat sem sért törvényt.

Jáger László, Ajka jegyzője a tárgyaláson megjegyezte, hogy a testület határozata ellen a megkérdezett független közoktatási szakértő és a kormányhivatal oktatási főosztálya sem emelt kifogást. Az ítélet kihirdetése után a jegyző az MTI-nek azt mondta, később határoznak arról, hogy kezdeményeznek-e rendkívüli jogorvoslatot az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik