Belföld

Ajkán is befutó a Hit Gyülekezete

Öt évig működtetheti a helyi szakképző iskolát. Garantálnia kell a világnézeti semlegességet, valamint a tanárok közalkalmazotti juttatásait.

A szocialista vezetésű önkormányzat a 2012/13-as tanévtől adja át a fenntartói jogot az egyháznak. Az MSZP városatyái a képviselő-testület csütörtöki ülésén igent mondtak a javaslatra, a Fidesz-KDNP hat képviselője viszont tartózkodott. Az intézmény dolgozói és a szülői munkaközösség támogatta a váltást.

Indulatos közbeszólások kísérték a határozathozatal előtti vitát, két civil például „Ne legyetek hazaárulók!” feliratú transzparenst emelt a magasba, az ülésterem ajtajára pedig a „Hazaárulók!” feliratot ragasztották.

Fülöp Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában azt kérdezte, hogy a szülők által készített petíciót miért nem osztották ki a képviselőknek. Jáger László elmondta: 118-an írták alá a váltást ellenző ívet, ám az a törvényben előírt egyetlen véleményezési feltételnek sem felel meg. Hozzátette: a Veszprém Megyei Kormányhivatal szerint minden szabályszerűen történik az ügyben.

A megállapodás kimondja, hogy az önkormányzat bármikor felmondhatja a szerződést, ha a Hit Gyülekezete egyház nem tartja be vállalásait, így például a világnézeti semlegességet garantáló kitételt, és a pedagógusok közalkalmazotti juttatásainak biztosítását.

Szerdán a Hajdú-Bihar megyei Hajdúsámson képviselő-testülete határozott arról, hogy öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a településen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik