Belföld

A Jobbik lemondásra szólítja fel a TEK-vezetőt

hajdu jános-tek (hajdu jános, tek)
hajdu jános-tek (hajdu jános, tek)

A párt döbbenetesnek tartja, hogy a Terrorelhárító Központ vezetője újabb és újabb politikai állásfoglalásokat tesz.

Hajdu János főigazgató a Jobbik majd’ egymilliós szavazótáborát, a párt tagságát és szimpatizánsait sértette meg azzal, hogy összemosta egy súlyos bűncselekménnyel – állítják a pártnál.

A Jobbik szerint azzal, hogy a TEK-vezető az ATV műsorában a Jobbik táborát, a Jobbik szimpatizánsait együtt említette a kislétai romagyilkossággal, nemcsak a TEK irányítására vált alkalmatlanná erkölcsi és szakmai értelemben, hanem mindenfajta rendvédelmi feladatra is. „Hajdu Jánosnak ezért távoznia kell posztjáról, de távoznia kell azért is, mert előzőleg a Jobbikról és a rá szavazó emberekről, mint megoldandó problémáról beszélt” – hangsúlyozták a sajtóközleményükben.

A Jobbik parlamenti frakciója azt tanácsolja Hajdu Jánosnak, hogy a távozásáig a TEK 13 milliárdos költségvetéséből vásároljon néhány történelemkönyvet, hogy „a későbbiekben ne írjon Marcus Aureliusnak, Zrínyi Ilonának, Rózsa Sándornak vagy Prónay Pálnak, s nehogy elrendelje a lehallgatásukat is”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik