Belföld

MSZP: rosszabbak lesznek az iskolák

kunhalmi ágnes (kunhalmi ágnes)
kunhalmi ágnes (kunhalmi ágnes)

A szocialisták szerint bizonytalanság jellemzi majd a következő tanévet, az átalakítások pedig veszélyeztethetik az oktató-nevelő munkát.

A tanévkezdés közelgése alkalmából hétfőn sajtótájékoztatót tartott Kunhalmi Ágnes. Az MSZP oktatáspolitikusa szerint bizonytalanság jellemzi majd a tanévet, elsősorban az iskolák államosítása, a mindennapos testnevelés bevezetése és az alapítványi iskolák jövőjének kérdésessége miatt.

Elmondása szerint a fő nehézséget az iskolák 2013. január 1-jei államosítása okozhatja, és hangsúlyozta: a szocialisták indokolatlannak, pénzügyileg és szakmailag is megvalósíthatatlannak tartják az iskolarendszer centralizációját. Különösen aggályosnak tartja az MSZP, hogy az átalakítás a tanév közben történik, ez ugyanis veszélyeztetheti az oktató-nevelő munkát. Kunhalmi Ágnes jelezte továbbá, hogy az állam már a megyei intézmények átvételét sem tudta zökkenőmentesen megoldani – ezúttal viszont csaknem ötezer intézményt, 120 ezer pedagógust és 1,3 millió gyermeket érintenek a változások.

Az MSZP-s politikus szerint az iskolák államosításával megszűnik a helyi közösségek autonómiája, és a lokális problémákra érzéketlen iskolarendszer alakul ki. További veszélyként értékelte, hogy az oktatás színvonala süllyedni fog: a központosítás miatt a jó iskolák rosszabbá válhatnak, a rosszak viszont nem javulnak. Véleménye szerint problémát jelent majd az is, hogy az önkormányzatok forrásoktól esnek el. Az államosítás célja pedig nem más, mint pénzelvonás, pedagógusok elbocsátása és intézmények összevonása – mondta.

Az MSZP-s politikus szerint bizonytalanságot okoz az iskolák egy részének a mindennapos testnevelés bevezetése is. Erről szólva idézte Szabó Máté ombudsman jelentését, amely szerint hiányoznak az ehhez szükséges feltételek, nincs elég tornaterem, a tanulók 52 százalékának nincs lehetősége tisztálkodni a testnevelési és sportfoglalkozások után, az intézmények 29 százalékában pedig nincs is kiépített vizesblokk. A szükséges fejlesztésekre pedig nincs forrás a költségvetésben – tette hozzá.

Kunhalmi kérdésesnek nevezte az alapítványi iskolák sorsát is, mivel az előző kormány által kötött közoktatási szerződéseket csak augusztusig hosszabbították meg, újat pedig az eddiginél lényegesen kevesebbel kötöttek. Mint mondta, ez bizonytalanná teszi több, hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, viselkedészavaros vagy tanulmányi gondokkal küzdő diákokat oktató alapítványi iskola jövőjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik