Belföld

A MSZP-hez kerülhet a Népszabadság

újságok (újságok, )
újságok (újságok, )

Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól.

Erről Kránitz László, az alapítvány vezetője beszélt hétfő este az MTI-nek. Tájékoztatása szerint az alapítvány korrektnek ítélte azt az ajánlatot, amelyet a Ringier tett a napilap többségi – 70,7 százalékos – tulajdonrészének eladására. Az ajánlatra a hónap végéig kellett válaszolnia a szocialista párt alapítványának, amelynek elővásárlási joga van a részvényekre.

Az ajánlat részleteiről nem adott felvilágosítást, de az MTI kérdésére elmondta: rendkívül távol állnak a valóságtól azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az alapítvány (amely jelenleg kisebbségi tulajdonosa a Népszabadságnak) egy euróért vehetné meg a lap többségi tulajdonrészét.

Kránitz László azt mondta: belátható időn, azaz pár hónapon belül szeretnék lebonyolítani a Ringier tulajdonrészének megvásárlását, és ezt a svájci kiadónak hétfőn küldött válaszukban is jelezték.

A Magyar Nemzet augusztus közepén arról írt, hogy Csintalan Sándor korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, a Hír TV volt műsorvezetője felvette a kapcsolatot a Ringier cégcsoporttal és közölte velük a Népszabadság megvételére vonatkozó szándékát.

Az Alapítvány kuratóriuma tavaly decemberben még úgy döntött, megfelelő ajánlat esetén eladja Népszabadság-részvényeit a többségi tulajdonos Ringier-nek. Januári elemzésünket a lap helyzetéről, várható jövőjéről, valamint az akkori ígéreteket itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik