Belföld

Korábban szedi a tandíjat a Corvinus

A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak idén a megszokottól egy hónappal korábban, augusztus végéig kell befizetniük a tandíjat.

Több olvasónk és a homar.blog.hu-n megjelent írás is arról számolt be, hogy meglepetten tapasztalták: míg a korábbi években szeptember vége volt a megszokott, idén a Corvinus nyár végi határidőt jelölt meg a költségtérítés befizetésére. A hallgatóknak ez több szempontból problémás lehet. Sokan – lévén nyár – ugyanis későn értesülnek az új, korábbi határidőről; előfordulhat továbbá, hogy még nem áll rendelkezésükre a fizetendő összeg (szeptember végével számoltak, vagy mert diákhitelből fizetnék a díjat, amit még nem tudtak felvenni).

„Aki határidőre nem rendezi a számlát, automatikusan kikerül a hallgatói jogviszony alól illetve késedelmi pótlék megfizetésére kényszerül.” – írja a blogon egy felháborodott anyuka.

Megkeresésünkre a BCE oktatási rektorhelyettese megerősítette: idén valóban augusztus végét jelölték meg a befizetések határidejének. Szántó Zoltán ugyanakkor azt is elmondta: a díjak megfizetésére a megadott határidőt követően, a beiratkozási időszak teljes időtartama alatt is lehetősége van a hallgatóknak mindenféle negatív jogkövetkezmény nélkül: a BCE-nek nem áll szándékában késedelmi kamatot kiróni a hallgatókra.

A hallgatói jogviszony tehát nem szűnik meg automatikusan a határidő elmulasztása esetén. Viszont aki a beiratkozási időszak végéig (ami szeptember második felére esik) nem fizet, az beiratkozni sem tud. Emellett nem tudja felvenni tantárgyait sem: „a határidőnek a betartása azért áll a hallgatók érdekében, mert ekkor, már a tárgyfelvételi időszak megkezdésekor fel tudják venni a számukra kedvező tanegységeket.” – tette hozzá a rektorhelyettes.

Szántó tájékoztatott továbbá, hogy az anyagi nehézségekkel küzdők számára az egyetem fizetési könnyítéseket ad. A gólyák számára kompenzációs programot alakítottak ki, amelyben részletfizetést, valamint Diákhitel igénybevétele mellett halasztott fizetési lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak. A felsőbb évesek pedig részletfizetést kérhetnek a dékántól augusztus 27-ig. Ha valaki diákhitelt vesz fel, akkor a fizetési kötelezettségét annak folyósításáig elhalaszthatják.

Kérdésünkre, hogy mégis minek köszönhető a változtatás, a rektorhelyettes elmondta: idén több mint duplájára nőtt az első évfolyamon az önköltséges hallgatók aránya, s ez új helyzetet teremtett. A BCE az intézkedéssel igyekszik elkerülni azon problémák elburjánzását, amik az elmúlt években abból fakadtak, hogy hallgatók beiratkoztak bár, de nem tettek eleget befizetési kötelezettségüknek. Másrészt a költségtérítés befizetése a beiratkozás előtt az intézmény számára lehetővé teszi a pontosabb tervezést: jelenleg hiába tudják a felvett hallgatók számát, a költségtérítésesek hatalmas arányának köszönhetően nem lehet tudni, vajon végül mennyien kezdik meg ténylegesen a tanévet. „Ezt a bizonytalanságot kívánjuk csökkenteni a költségtérítés fizetési szabályainak pontos betartásával.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik