Belföld

Áder hivatala nem fizet, inkább bírósághoz fordul

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint a döntőbizottság is engedélyezte a szerződéskötést. Szerintük közpénz nem forog kockán.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt a Közbeszerzési Döntőbizottság, miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t. A munkáért 180 milliót fizetett volna a KEH.

A Köztársasági Elnöki Hivatal bírósághoz fordul a Közbeszerzési Döntőbizottság döntésével kapcsolatban, mely a „Magyar Szent István Rend” és a „Magyar Becsület Rend” állami kitüntetések kivitelezését, szállítását, esetleges bővülésükkel kapcsolatos grafikai tervezési munkák, döntés-előkészítési tervek elkészítését kifogásolta.

A közleményben a KEH úgy fogalmaz, sajnálattal értesültek a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatáról, de hangsúlyozzák, hogy a szerződés megkötésére közbeszerzési eljárás útján került sor. „Az eljárás megindítását a Közbeszerzési Döntőbizottság felé előzetesen a KEH bejelentette. Az eljárás folyamán a Közbeszerzési Döntőbizottság végzésében engedélyezte a szerződéskötést a KEH számára az Állami Pénzverde jogutódjával, a Metal-Art Zrt.-vel.”

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerintük a választott közbeszerzési eljárás típusát kifogásolta, ugyanakkor a KEH álláspontja szerint az általa lefolytatott közbeszerzési eljárási típus jogalapja fennáll, amit az is alátámaszt, hogy 2006-ban a hivatal által kötött, a mostanival teljesen azonos jogi alapokon nyugvó közbeszerzési szerződés jogszerűségét akkor a döntőbizottság nem vitatta.

A hivatal sajnálatosnak tartja a döntést, és élve a jogorvoslat lehetőségével, bírósághoz fordul. A közlemény szerint a KEH részéről közpénz kifizetésére nem kerül sor, a döntőbizottság által kiszabott bírság az ügyben eljáró közbeszerzési tanácsadó céget terheli, a céggel kötött szerződés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik