Belföld

Hárman bennégtek egy személygépkocsiban az M3-ason

Három ember meghalt, kettő megsérült egy balesetben kedden hajnalban az M3-as autópályán a 44-es kilométerszelvénynél; a sztráda Budapest felé tartó oldalát az érintett szakaszon a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták.

Kovács Viktória elmondta: az eddigi adatok szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt.

A Fiatban hárman bennégtek, holttestüket a tűzoltók az oltást követően találták meg a roncsok között – mondta a szóvivő. A kocsiból egy ember még időben ki tudott mászni, ő másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

A BMW vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, esetében felmerült az ittasság gyanúja, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot – tette hozzá Kovács Viktória.

Az autópálya Budapest felé tartó oldalán az érintett szakaszon teljes útzár van, a közlekedőket Kerekharasztnál terelik el.
Az Állami Autópálya Kezelő honlapján szereplő tájékoztatás szerint a helyszínen már hajnali 6 óra előtt torlódás alakult ki, a forgalmat Hatvan és Bag között a 3-as főútra terelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik