Belföld

Augusztus 20-i ünnepségek Szent István városában

Augusztus 20-a ünnep az egész nemzet életében, Székesfehérváron és Fejér megyében pedig különösen kitüntetett figyelem övezi Szent István napját.

A nemzeti ünnepre idén is a hagyományos programokkal készültek: délelőtt püspöki szentmisére, a Nemzeti Emlékhelynél közös koszorúzásra és az új kenyér megszentelésére került sor.

A hagyományoknak megfelelően 10.30 órakor Szent István napi ünnepi püspöki szentmise kezdődött. A bazilikában a megye és a város, valamint a közhivatalok vezetői is részt vettek a Spányi Antal megyés püspök által a nemzeti ünnep alkalmából celebrált szentmisén.

A székesegyháztól Szent István fejereklyéje mögött felsorakozva, a Helyőrségi Zenekar vezetésével egészen a Nemzeti Emlékhelyig vonultak az augusztus 20-i ünnepi körmenet résztvevői. Saját zászlójuk alatt több mint száz csángó zarándok is csatlakozott, akik idén először érkeztek hazánkba, hogy a legfontosabb szakrális helyeket – így Székesfehérvárt is – felkeressék.

Szent István sírjánál Spányi Antal megyés püspök mondott imát, ezt megelőzően pedig dr. Cser-Palkovics András ünnepi beszéddel köszöntötte a résztvevőket. „Szent István nagysága abban rejlett, hogy rendületlenül hitt a magyarságban, az összefogás erejében, a keresztény szellemiségben. Ezért teremtett Európának ebben a szegletében hazát nemzetünknek.”

„Városunkban együtt élünk államalapító királyunk emlékezetével, és büszkén valljuk, hogy az ő életműve minden honfitársunk számára mércét, igazodási pontot jelenthet. Örömmel jelenthetem be Önöknek, hogy jövőre, 2013. augusztus 14-én haza fog térni a Szent Jobb, hogy itt, a már törvényi erővel is Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított Romkertben, Szent István városunkban őrzött koponyaereklyéjével együtt tisztelhessük 1938-hoz és 1988-hoz hasonlóan” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere.

Spányi Antal megyés püspök, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, megyei elnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester közösen helyezett el koszorút Szent István sírjánál.

Augusztus 20-a egyben az új kenyér ünnepe is, amelyről a Városház téren felállított szabadtéri színpadon emlékeztek meg. Spányi Antal megyés püspök áldotta és szentelte meg mindenki új kenyerét. A közös ünneplés zárásaként a résztvevők elénekelték a Szózatot, és visszakísérték Szent István fejereklyéjét a székesegyházba.

A délelőtti ünnepségeket követően a városháza nagytanácstermében találkozott dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, megyei elnök, valamint Brájer Éva és Róth Péter, Székesfehérvár két alpolgármestere a városunkba érkezett szépszámú csángó zarándokkal.

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében szombaton felavatatott történelmi tablók alatt beszélgettek a vendégekkel, akik először tettek látogatást nálunk. A moldvai és gyimesi csángókból álló két zarándokcsoport éppen erre a nemzeti ünnepre időzítette utazását, hogy az itt élőkkel együtt emlékezzenek Szent István sírjánál, az egykori koronázóvárosban. 

A Királyi Napok 2012-es ünnepségsorozata a Városház téren zajló zárógálával, majd 22.30 órakor a Palotavárosi tavaknál megrendezett tűzijátékkal ért véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik