Belföld

Mától látogatható az óvári Futura

Németh D. László

2012. 08. 18. 10:50

Mosonmagyaróváron a Futura interaktív természettudományos élményközpont a másfél milliárd forintos beruházással épült létesítmény a négy őselem köré font tematika mentén oktatja szórakoztatva a közönséget

Korábban a témában:

.
– Mindig azok értek el sikereket, akik válság idején is fektettek a tudásba, a kultúrába – hangoztatta a megnyitó eseményen Nagy István, a város polgármestere, kiemelve: egy helyi civil szervezet felvetése nyomán kezdődött el négy esztendeje a gondolkodás, hogyan hasznosíthatnák közösségi célra a 18. századi, a kilencvenes évekig eredeti funkciójában magtárként szolgáló épületet. Ekkor jött az ötlet, hogy rendezzenek be benne tudományos élményközpontot.
A koncepció kimunkálása és megvalósítása során mindvégig kitartott a helyiek lelkesedése és együttműködés iránti elkötelezettsége, támogatása, ami a további sikereknek is záloga – emelte ki a városvezető.

Bella Sándor, a 84 százalékban uniós pályázati forrásból megvalósult vállalkozás projektmenedzsmentjének tagja az eseményen kiemelte: a munka során az egyik cél az volt, hogy úgy teremtsék meg a félszáz attrakciónak és kétszer ennyi játékelemnek a helyet, hogy közben a lehető legtöbbet őriznek meg a favázas épület szerkezetéből.
Az Átélni, kutatni, játszani mottó jegyében megvalósult Futura 3600 négyzetméteres területének bő felét foglalja el a kiállítási tér, amelyben a folyót kivetítőn keresztül bemutató Duna-kutató batiszkáf, négyrészes akvaterrárium-rendszer, napteleszkóp, repülőgép-szimulátor éppúgy helyet kapott, mint egy sok ezer tagot számláló dél-amerikai levélrágóhangya-kolónia, amely a természet egyik körforgását hivatott testközelbe hozni a látogatók számára. Az űrkutatás világába a negyven négyzetméteres Mini Space World ad betekintést.

Az épület emeletenként más-más őselemet mutat be, így a földszint valójában “víz-szint”, amely felett a földet bemutató emelet kapott helyet. Itt olyan természeti jelenségekkel is játszhatnak az érdeklődők, mint a gravitáció – ezt például egy négyezer szögből álló fakírággyal tehetik próbára.
A levegő szintjén kaptak helyet a különféle hangkísérletek éppúgy, mint a vándorló homokdombok, legfelül, a tűz szintjén pedig – nem utolsósorban az épület gyúlékony volta miatt – leginkább az űrkutatás kulisszatitkaiban mélyedhetnek el az érdeklődők.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

„Csak attól félek, hogy elhányom magam”

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.