Belföld

Nyomozhatnak Zuroff után

csatary-laszlo(210x140)(4).jpg (csatáry lászló, )
csatary-laszlo(210x140)(4).jpg (csatáry lászló, )

Fennállhat a hamis vád megalapozott gyanúja Efraim Zuroffal, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatójával szemben amiért megalapozatlanul jelentette fel Csatáry Lászlót az 1941-es kassai deportálásokért – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Futó Barnabás ügyvéd.

Futó Barnabás álláspontja szerint az ügyészségnek meg kellene indítania a büntetőeljárást Efraim Zuroff ellen. A büntetőjogász a Magyar Nemzetnek azt mondta: bár az ügyészségnek ilyen esetben is van mérlegelési jogköre, ám a múlt héten éppen a vádhatóság jelentette be, hogy a Zuroff által feljelentett Csatáry Lászlónak nem volt szerepe az 1941-es kassai deportálásokban, így a hamis vád gyanúja mindenképpen megalapozottnak tűnik.

Futó Barnabás hangsúlyozta: a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint alapvető feltétel, hogy a hamis vád hatóság előtt történjen, ami jelen esetben adott, annak pedig az eljárás megindítása szempontjából nincs jelentősége, hogy az elkövető szándékosan vagy gondatlanságból vádolt-e hamisan.

A kassai gyűjtőtáborban elkövetett háborús bűntettek gyanúja miatt Budapesten júliusban őrizetbe vett Csatáry László Szlovákiának való kiadatását elsőként a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége szorgalmazta. Később a kiadatás mellett foglalt állást Tomás Borec, a szlovák igazságügyi tárca vezetője is, aki az ügyben gyors eljárást kért az abban illetékes kassai, egyes számú járásbíróságtól. A 97 éves férfi tagadja, hogy kegyetlenkedett volna a kassai gettóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik