Belföld

Hétfőn fél napig nincs RTL Klub

Hétfő déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.

Az RTL Klubra a Mónika show egy korábbi adása miatt szabták ki a 720 perces elsötétítést, a műsorfolyam éjfélkor folytatódik. A tévé közlése szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott, Mónika showt nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI megkeresésére röviden annyit mondott: a határozat szerint egy hétfői napot kellett kijelölni a bírság végrehajtására, a bíróság jogerős ítéletét pedig – mivel az RTL Klub megtámadta az akkor még Országos Rádió és Televízió Testület által kiszabott bírságot – nem régen hirdették ki. Hozzátette: mivel 12 órás elsötétítésről van szó, ez jelentős bevételkiesést jelent a csatornának.

Az ORTT még 2009. július 3-án szabta ki a büntetést az RTL Klubra, amely már akkor jelezte, hogy pert indít az álláspontja szerint túlzó szankció miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik