Belföld

Zsűrizték a virágos Székesfehérvárt

Vizsgálták többek között a rendezettséget, a tisztaságot és a harmóniát az épített környezettel.

Ismét nagy megmérettetésre vállalkozott Székesfehérvár. Városunk újra jelentkezett a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyre, melynek zsűrije tegnap bejárást tartott és számos ponton vizsgálta, értékelte a zöldfelületeket, a környezetet. A tét igen nagy, hiszen a győztes települések képviselik hazánkat a 2013-as Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén a falu illetve a város kategóriában – hangzott el a bírálóbizottság részvételével rendezett sajtótájékoztatón.

A Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyre az előző évekhez hasonlóan idén is több mint 300 település nevezett. Fejér megyéből 13 falu és város – Alcsútdoboz, Bakonykúti, Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Jenő, Nadap, Nagylók, Nagyvenyim, Pázmánd, Perkáta, Székesfehérvár, Vajta és Velence – vesz részt a megmérettetésen. Városunk 1995-ben csatlakozott először a résztvevői körhöz, azóta minden évben benevezett a versenyre és számos elismerést kapott. A megyeszékhely idén is bővelkedik szépségben, hiszen a Városgondnokság Kft. munkatársai 4000 négyzetméteres összterületen 110 ezer egynyári növényt ültettek ki. 

A Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny céljai között szerepel, hogy kulturált, környezetbarát, vendégváró országkép alakuljon ki, és legyen minél esztétikusabb a magyar települések megjelenése. Vizsgálják többek között a települések rendezettségét, tisztaságát, a zöldfelületeket, parkok gondozottságát, az önkormányzatok erőfeszítéseit, a helyi vállalkozások, intézmények és a lakosság részvételét, illetve a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjainak eredményét.

A 2012-es év kiemelt témája a települések főterének, főutcájának, illetve a falu központjának rendezettsége, virág- és növénydíszítése, harmónia az épített környezettel, beleértve az ott található hivatali, kereskedelmi és vendéglátóhelyeket.

A hét régióban turisztikai szakemberek, főkertészek, tervezők és régiófelelősök közreműködésével választják ki a bírálati szempontoknak leginkább megfelelő településeket, melyek közül egy falu és egy város vehet részt a következő évi nemzetközi versenyen. Egy-egy ilyen megmérettetésen minden évben 15-20 ország szerepel.  

A hazai verseny zsűrije tegnap bejárást tartott Székesfehérváron, vizsgálták a parkokat, ligeteket, tereket és egyéb virágos területeket, a lakosság által gondozott lakótelepi kiskerteket, épületek és épülettömbök udvarait, valamint  a játszótereket. Dr. Petrekovich Perjés András zsűritag, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a 15 évvel ezelőtt indult mozgalom során töretlen fejlődést tapasztalt. A virágosítás mellett ma már fontos a környezettudatosság, a megfelelő színvonalú lakókörnyezet kialakítása, a természettel való együttélés.

A szakember szerint lényeges, hogy az önkormányzat mellett a lakosságot, a civil szervezeteket és az intézményeket széles körben bevonják a mozgalomba. Dr. Petrekovich Perjés András Székesfehérvár fejlődése kapcsán külön kiemelte a Bazilika előtti felújított területet, melyet magukénak éreznek és példaértékűen gondoznak a környék lakói.

„Székesfehérvár élhető, tiszta és rendezett város, ahol külön figyelmet érdemelnek a lakók által gondozott kiskertek, melyek közül a legtöbb tele  van virággal!” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Kirrné Feicht Ágnes, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség elnöke. A szakember szerint a gyommentesség, a tisztaság, az általános rendezettség mellett érvényesülniük kell a turisztikai szempontoknak, hogy egy-egy település mennyire vonzó a látogatók számára.

Spanyárné Halász Szilvia főkertész szavai szerint Székesfehérváron idén külön gondot fordítottak a szobrok környékének ápolására. Hozzátette, hogy az óvodákat, iskolákat, lakóközösségeket növények adományozásával és szakemberek tanácsadásaival segítik a környezetszépítésben.

A 2012-es Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny eredményeit szeptemberben vagy októberben fogják kihirdetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik