Belföld

Logisztikai mérnök mesterképzés indul Székesfehérváron

A Pannon Egyetemmel való együttműködés értelmében szeptembertől logisztikai mérnök mesterképzés indul Székesfehérváron.A pótfelvételi eljárás során augusztus 10-ig lehet jelentkezni erre a szakra.

Hazánk meghatározó gazdasági központja Székesfehérvár, amely történelmi gyökerei mellett az ipari parkok számában és az itt működő cégek termelési tevékenységében is kiemelkedő. A város Önkormányzata az egyetemi képzés meghonosításával szeretné ezt a szerepkört tovább erősíteni, valamint a fehérvári lakosság képzettségét és ez által életminőségét is javítani.

Az előzetes megbeszéléseket, egyeztetéseket követően dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Friedler Ferenc rektor 2012. június 21-én írta alá azt az együttműködést, amely szerint a stratégiai felek segítik egymást az egyetemi képzés fehérvári meghonosításában, valamint a műszaki felsőoktatás és a helyi gazdaság versenyképességének további fejlesztésében.

„ Régi álmunk válik valóra a szeptembertől induló képzéssel! Székesfehérvárnak fontos, hogy minél több lehetőséget kínáljon az itt működő nagyfoglalkoztatóknak és a fehérvári fiataloknak. A Pannon Egyetem megjelenésével nemcsak szélesebbé válik a felsőfokú képzési paletta a városban, hanem a helyi cégeknek lehetősége nyílik arra is, hogy a mai gazdasági igényeknek megfelelő tudású mérnököket alkalmazzanak.” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A Pannon Egyetem így a régió hiányszakmáiban egyetemi szintű logisztikai mérnök mesterképzést indít ősztől, amelyre a pótfelvételi keretében lehet jelentkezni augusztus 10-ig. Erre a célra külön jelentkezési lap készült. A pótfelvételiző választhat, hogy a jelentkezési lapot tölti ki, és adja be, vagy a www.felvi.hu oldalon elérhető elektronikus felvételi lehetőségével él. A pótfelvételi eljárás keretében meghirdetett képzések kizárólag önköltséges formában indulnak.

A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint a hallgatókból a kurzus végére a logisztikai folyamatok és a kapcsolódó műszaki rendszerek irányítására képes mérnököket képeznek. A levelező munkarendű képzésben szemeszterenként 12 alkalommal, szombati napokon oktatnak. A hallgatók a választott szakmai tárgyak felvételével specializálhatják ismereteiket, a tantárgyak egy részét angol nyelven oktatják. Székesfehérváron élenjáró technológiai háttérrel, kiváló ösztöndíj lehetőségekkel, neves ipari partnerek közreműködésével történik a képzés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik