Belföld
audigyár (audigyár)

Sikeres félévet zárt az Audi

24.hu
24.hu

2012. 08. 01. 09:21

Az AudiHungaria Motor Kft. ismét sikeres félévet zárt. A győri vállalat több mint 1 millió motort gyártott június végéig, 10,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

A vállalat mintegy 300 millió euró értékű beruházást valósított meg és ezer új munkatársat vett fel 2012 első felében.   “Az Audi Hungaria számára a növekedés jegyében telt az első félév. Ezt bizonyítja a motorgyártás fejlődése és az új projektek megvalósítása” – idézte a közlemény Thomas Faustmannt, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatóját.

Az új járműgyár építési munkálatai jó ütemben haladnak. Jelenleg belső munkálatok folynak, s már telepítik a berendezéseket és a gyártósorokat.

“A résztvevők következetes és céltudatos munkájának köszönhetően még ebben az évben elkészül az első előszériás jármű” – jelentette be Faustmann.

A motorgyártásban az első félévben közel 769 600 négy- és öthengeres Otto- és dízelmotor, csaknem 256 ezer hathengeres és több mint 13 500 nyolc-, tíz- és tizenkéthengeres erőforrás készült.

Júniusban szerelték össze a jubileumi, kétmilliomodik hathengeres dízelmotort. Néhány héttel később felavatták a kísérleti motorgyártó központ új épületét. Ennek révén egy tető alá került a kísérleti motorokkal kapcsolatos minden fejlesztési és gyártási tevékenység.

Az Audi TT RS 2,5 literes, turbófeltöltéses FSI-aggregátját ebben az évben immáron harmadik alkalommal választották az Év Nemzetközi Motorjának (International Engine of the Year).

Az első félévben 21 569 jármű – ebből 10 042 Audi TT Coupé, 5962 A3 Cabriolet, 3479 Audi TT Roadster és 2035 Audi RS 3 Sportback hagyta el a gyártócsarnokot.

A vállalatnál az első félévben 300 millió euró értékű beruházást valósítottak meg. Ezzel a cég 1993-as alapítása óta az összberuházás értéke 5 milliárd euróra növekedett.

A foglalkoztatottak száma elérte a 8322 főt június végén. Tavaly ilyenkor a létszám 6700 volt. A vállalat elsősorban az épülő járműgyárba, a motorgyártás területeire, a gyártástervezésre, a műszaki fejlesztésre, a kísérleti motorgyártó központba, a logisztikai területekre, a minőségbiztosításra és a szerszámgyárba keres a vállalat német nyelvtudással rendelkező magasan képzett szakembereket.

audi (audi, győr)

“Az első félévben elért növekedés ellenére a gazdasági körülmények és a nemzetközi piacok változásai a következő félévre vonatkozóan óvatosságra intenek” – vélekedett a közleményben a közeli jövőt illetően az ügyvezető igazgató.

Az anyavállalat is a nap folyamán tette közzé számait: a gyengülő autópiaci konjunktúra ellenére jól sikerült az első fél éve, a bevétel 16 százalékkal 25 milliárd euróra, a nettó nyereség pedig 34 százalékkal 2,3 milliárd euróra nőtt. A Volkswagen-leányvállalat abból profitál, hogy a drága márkák iránt változatlanul élénk a kereslet, elsősorban a tengerentúlon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.