Belföld

Zárt és nyitott egyszerre a Művésztelep

Két hetes műhelymunka után, hétvégén búcsúztak a 44. Nemzetközi Művésztelep résztvevői. Az alkotók nemcsak Magyarországról, hanem Szlovákiából és Ausztráliából érkeztek Győrbe.

Idén is beírta magát Győr képzőművészeti történetének nagykönyvébe, a nagy hagyományokkal bíró Művésztelep. 8 festőművész és grafikus dolgozott az elmúlt napokban a Városi Művészeti Múzeum épületeiben és a papírrestaurátor műhelyben, hogy egyedi alkotásokat készítsenek egyedül, s mégis közösen. Ez a közeg ugyanis egy teljesen más impulzust biztosít a résztvevőknek – vallják maguk a vendégművészek, akik szerint ez a találkozó nemcsak a kultúráról, hanem a kapcsolatépítésről is szól.

A művésztelep két hetes időtartama alatt valóban különleges munkák születtek, amelyekből aztán július 28-án, ünnepélyes keretek között egy kiállítás is nyílt a Napóleon házban. Grászli Bernadett, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója köszöntőbeszédében a Művésztelep fontosságára hívta fel a figyelmet, majd külön-külön bemutatta a képzőművészeket. A Győr24 is ellátogatott a tárlat indítóra, mely a telep záróakkordja is egyben.

Az idei művésztelep alkotói: Balogh István, Diák Mónika Viktória, Dobson Fanni, Tolnay Imre, Molnár Zsolt, Katarina Hutriková, Laura Jade Hindes, Martin Sevcovic.

A kiállítást augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Napóleon házban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik