Belföld

Bírák nyugdíjazása: Áder tehetetlen

áder jános (áder jános)
áder jános (áder jános)

Az államfőnek nincs lehetősége a felmentő határozatok megváltoztatására.

A köztársasági elnöknek – hivatala szerint – sem illetékessége, sem alkotmányos lehetősége nincs arra, hogy a bírák kinevezésével vagy felmentésével kapcsolatos elnöki határozatok bármelyikét megváltoztassa. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) arra reagált, hogy olyan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint a nyugdíjazott bírák Áder Jánoshoz fordulhatnak, kérve, hogy az államfő vonja vissza a felmentésük hozott korábbi köztársasági elnöki határozatokat.

Schmitt Pál államfőként március 29-én 194 felmentő határozatot írt alá, Áder János pedig július 6-án mintegy negyven hasonló dokumentumot látott el kézjegyével. Az Alkotmánybíróság július 16-ai határozatában megállapította, hogy a bírák nyugdíjazásának idén hatályba lépett új szabályai formai és tartalmi szempontból is sértik a bírói függetlenség alkotmányos követelményét.

A január 1-jei hatálybalépésre visszaható hatállyal megsemmisített szabályok a korábbi, nyugdíjkorhatárhoz kapcsolódó kötelező felmentést 70 évről 62-re szállították le, ami a következő években fokozatosan emelkedett volna 65 évre. Az ügyet gyorsított  eljárásban tárgyalja az Európai Bíróság is, hiába kérte a magyar kormány ennek elutasítását.

Noha az Alkotmánybíróság (AB) a minap megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket, a miniszterelnök közölte: marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik