Csepin Péter, a huszárok egyike az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a főállatorvosi utasítás szerint a lovat csütörtökön az Amaltól több mint száz kilométerre fekvő Karlstadba szállítják, ahol egy állatklinikán megröntgenezik a lábát.
A várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője arról számolt be, hogy Kőrös nevű lovuk lába a gyógykezelésnek köszönhetően meggyógyult. Mint mondta, mind a négy magyar ló kirobbanó formában van.
Csepin Péter szólt arról is, hogy egy másik állatorvost is hívott a lovakhoz, hogy ő is megerősítse, teljesen egészségesek az állatok. Számításai szerint egy hét múlva folytathatják útjukat. „Úgy érzem, a bürokrácia játszik velünk, hogy mindenképpen bizonyítsák, igazuk volt, amikor minket lefogtak” – fogalmazott Csepin Péter arra utalva, hogy július elején állatkínzás miatt őrizetbe vették, majd szabadon bocsátották őket. Az amali lovardában a beszűrődött lábú Kőrös miatt álltak meg a huszárok négy lovukkal pihenni, ezalatt egy helyi állatvédő feljelentette őket.
A magyar huszárok a kényszerpihenőt erőnléti edzéssel és olvasással töltik, segítenek svéd vendéglátóiknak a mezőgazdasági munkákban, így például a betakarításban. Emellett a környékbeli lovasklubokban szakmai előadásokat is tartanak.
Csepin Péter társával, Bakó Sándorral április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra, eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszárviseletben. Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek vissza Várpalotára.
Útjuk céljának Csepin Péter azt nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovas hagyományokat, népszerűsítsék a lovassportot, a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak.