Csatáry László saját aláírásával ellátott dokumentumokat, egykori feletteseinek és a deportálások túlélőinek egybehangzó tanúvallomásait mutatta be Szita Szabolcs és Csősz László történész, valamint Gellért Ádám nemzetközi jogász. Az már most látszik, hogy esetében jóval több, az egykori gettóparancsnok tevékenységéről beszámoló dokumentum és kutatási anyag van, mint a Képíró-ügyben, ahol a nemzetközi jogász szerint mindössze egy tanúvallomásra épült a vád.
Gellért Ádám beszámolt arról, hogy az adatok összegyűjtése hónapokon át zajlott, a dokumentumokat pedig többek közt az állambiztonsági szolgálatok levéltárában, szlovák, amerikai és hazai levéltárakban keresték. Többek közt ekkor találták meg azt a dokumentumot is, ami egy intézkedő rendőr elmarasztalásáról szól, amiért nem motozta meg az általa igazoltatott zsidókat. A jelentést Csatáry László írta, szerepel rajta az aláírása is.
Csatáry László gettóparancsnok aláírásával ellátott jelentés
Forrás: Holokauszt Emlékközpont
A Képíró-ügyet is jól ismerő, háborús bűnökre szakosodott nemzetközi jogász – az ő nevéhez fűződik a Lex Biszku megalkotása – hangsúlyozta, a nemzetközi jogszabályok szerint már egy bűnös parancs továbbítása is háborús bűnnek számít, Csatáry László pedig nem csupán továbbította, hanem személyesen ellenőrizte és túl is teljesítette a parancsok végrehajtását. A népirtás vádja nem áll meg az esetében, hiszen ez a nemzetközi jogi fogalom ebben az időszakban még nem létezett, éppen a második világháborús etnikai tisztogatások következményeként hozták létre pár évvel később, így Csatáryt valószínűleg egyéb háborús bűnök elkövetésével vádolják majd meg. Ilyen esetekben az elkövető beosztása sem igazán fontos, sokkal inkább az számít, milyen és mekkora mértékű befolyása volt az események alakításában – tette hozzá.
| Életfeltételek a téglagyárakban |
| „Egy esetben láttam, hogy Csatáry egy gyereket megvert. Csatáry egy szadista ember volt, aki ütötte az embereket. Ez ellen én tiltakoztam, de Csatáry azt a választ adta, hogy aki szívbajos ne jöjjön a téglagyárba.”
Hernádi Mihály, vármegyei tiszti főorvos, tárgyalási jegyzőkönyv, 1946. március 30. Nb. I. 197/1946 |
Csatáry László esetében egykori felettese, Horváth György úgy fogalmazott a budapesti népügyészségen tartott kihallgatásakor, hogy német nyomásra volt kénytelen kinevezni a gettóparancsnokot és elődjét emberséges magatartása miatt eltávolítani. Csatáry László csupán 2-3 hétig (1944. április 21-től május közepéig) volt a Kassa belvárosában körbekerített gettó parancsnoka. Miután a deportálások elkezdődtek és a gettót felszámolták, a téglagyári gyűjtőtábor parancsnoka lett. Itt a túlélők és felettesei egybehangzó vallomásai szerint személyesen ellenőrizte a transzportok kiválogatását és a bevagonírozást.
Gellért szerint bár sokan állították, túlélők és a háborús bűnösök is (nyilván más-más indíttatásból), hogy nem tudtak róla, mi történik a deportáltakkal, vagy úgy tudták, dolgozni viszik őket, ez a háborús bűnösök esetében meglehetősen gyenge lábakon áll. A nemzetközi jogász arra alapozza kijelentését, hogy az aggok, árvák, csecsemők, vagy a legutolsó „kórházvagonban” szállított betegek bevagonírozásánál még a családegyesítés is nehezen komolyan vehető indok. A jogász szerint a legszörnyűbb részletekről a dokumentumok és a vallomások is ezeknek az embereknek a bevagonírozásával kapcsolatban számolnak be.
| A téglagyárban |
|
“Egy fiatal beteg lány puskatussal való hátbaverése miatt tiltakozott Blanka Volová egy rendőrnél: “Ez megbosszulja magát, az Úristen ezt magának nem felejti el!„- mondta. Erre a rendőr Csatáry elé vezette az asszonyt. Blanka Volová neki is megismételte, mire Csatáry ezt felelte: “Hát akkor vigyétek, és adjátok meg neki, ha már az Úristennek ezt meg kell bosszulnia, akkor már legyen valóban miért bosszút állnia!” Erre egy másik szobába vezették, levetették vele a szoknyáját és egy kereveten meggumibotozták. Legalább 18-20 csapást kellett elszenvednie. Csatáry parancsára hatvanéves édesanyját és két leánytestvérét is megkínozták. Majd mindannyiukat mezítelenre vetkőztették, megmotozták és levitték a pincébe, Csatáry irodájába, ahol jobb kezüket bal lábukhoz kötötték, és órákon keresztül így hagyták őket.” Blanka Volová vallomásának összefoglalója Eredeti forrás: Kassa Állami Területi Leváltár, Štátny Oblastný Archív v Košiciach), Tk. 358/1948. sz. akta (Csatáry László), 13. o. |
Gellért szerint az ügyészség egyelőre két bűncselekménnyel gyanúsítja Csatáry Lászlót. Az egyik, hogy nem hagyta, hogy az ablaktalan vagonokra szellőzőnyílásokat vágjanak (ezt helyi mérnökök később a figyelmeztetés ellenére megtették, különben a bentlévők egyszerűen megfulladnak), a másik, hogy egy (fentebb olvasható) esetben parancsot adott kínzásra.
A kiadatásra vonatkozó, a kassai zsidó hitközségek által indítványozott kérésre úgy reagált, Csatáry kiadatása kontraproduktív lenne és semmiképp sem vinné előre az ügyet, különös tekintettel a gyanúsított korára. Gellért a sajtóban a deportáltak számáról terjedő adatot is pontosította a 15 ezres nagyságrendről 11 839 főre. Az ideszállított zsidók többsége kassai volt, de közel 40 százalékukat Abauj-Torna megyei településekről szállították Kassára.
Szita Szabolcs, a holokauszt történetével foglalkozó történész szerint számtalan, hiteles adatokkal és konkrét személyekkel alátámasztható példa mutatja, hogy a vészkorszakban igenis lehetőség volt nemet mondani, aktív vagy akár passzív ellenállással hátráltatni a magyar állampolgárok bevagonírozását és elszállítását. Sokan voltak ugyanakkor, akik nem elégedtek meg csupán a parancsok végrehajtásával, hanem vagy a németek elismerésére hajtva, vagy más okoktól vezérelve igyekeztek túlteljesíteni azokat. Szita szerint a német elvárásokon felül ugyanis létezett egy teljesen független magyar „projekt”, gondolat is, amely a magyarországi zsidók eltávolítását célozta.
A magyar holokauszt története Csősz László holokausztkutató szerint nemcsak abból a szempontból különleges, hogy rekordidő alatt zajlott le rekordmennyiségű ember gettósítása (56 nap) és elszállítása (újabb 56 nap), majd többségük elgázosítása, hanem abban is, hogy 1944-re Európában a holokauszt már tulajdonképpen „véget ért”, az érintett országokban ekkor már lezajlottak a deportálások. Eichmannt első ízben küldték ki a helyszínre ellenőrizni az összegyűjtést és a deportálásokat, de az Európa zsidótlanításával megbízott német tiszt semmire nem ment volna a magyar közigazgatás hathatós közreműködése nélkül.
