Belföld

Megkezdődött az önkéntes tartalékosok első alapkiképzése

kiképzés (kiképzés)
kiképzés (kiképzés)

Már több mint 3000 önkéntes tartalékos van Magyarországon, akik közül sokan kedden Szentendrén kezdték meg az alapkiképzést.

A honvédség idén nyártól a felsőoktatási intézmények hallgatóit szólítja meg, hogy az önkéntes tartalékos állományt “friss erővel töltse fel“. Ezt szolgálta a nyári fesztiválokon való megjelenése is. Az alapkiképzésen 46, többségében felsőfokú tanulmányokat folytató hallgató is részt vesz.

Közölték azt is: az alapkiképzés – amely öt hétig tart – elméleti és gyakorlati oktatásokból áll. A résztvevők először az alapvető honvédelmi, logisztikai, jogi, általános harcászati és tájékozódási ismereteket sajátítják el. A második héttől a közelharc, a lövészet és az alaki gyakorlatok következnek.

Az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban azt írták, hogy az idén erre a célra 1,2 milliárd forintot különített el a tárca, de ezt az összeget jövőre a tervek szerint majdnem megduplázzák, így már 2,1 milliárd áll majd rendelkezésre. A cél, hogy 2014-re 8 ezer önkéntes tartalékosa legyen a honvédségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik