Belföld

Lemondott Tárnokréti polgármestere

Időközi polgármester-választást kell kiírni a Győr-Moson-Sopron megyei Tárnokrétiben, miután családi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről a kétszáz lelkes rábaközi település vezetője.

A függetlenként megválasztott Jankovits Ferencné döntését indokolva a helyi újság hétfői számában azt írta: a település vezetése teljes értékű embert kíván, különösképpen ebben a változó gazdasági és politikai helyzetben, amikor az önkormányzatok átszervezése is folyik. Kiemelte, az olyan kis települések képviselőinek, mint amilyen Tárnokréti, mindenütt jelen kell lenniük, ha a község fennmaradását biztosítani akarják.

„Jelen körülményeimet figyelembe véve én ennek a feladatnak nem tudok megfelelni” – fűzte hozzá a távozó polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik