Belföld

Elbukott a dinnyekartell?

Dinnyekóstolás (Dinnyekóstolás)
Dinnyekóstolás (Dinnyekóstolás)

Az egyik fideszes képviselő felháborodott a kartellvádon. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódik. A dinnyeár mindeközben lejjebb kúszott.

Nincs itt semmi dinnyekartell

Vérlázítónak mondta a dinnyetermelőkkel és az áruházláncokkal kötött megállapodást kísérő hisztériát az Országgyűlés szakbizottságának fideszes tagja. Pócs János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában bírálta a kartellgyanút megfogalmazó Gazdasági Versenyhivatalt, amiért a szervezet semmit sem tett az ellen, hogy az elmúlt évtizedben 15 ezer magyar dinnyetermelő család ment tönkre.

Pócs cáfolta, hogy a megállapodás kartellgyanús lenne. Mint mondta azért nem az, mert itt önkéntes megállapodásról van szó.

Az Index szerint egyébként a magyar kormány a megállapodással egy hatalmas import-dinnyeszállítmányt akart kiszorítani a piacról.

Tiszavirág-életű volt a 99 forintos dinnye

Mivel a Gazdasági Versenyhivatal, mint írtuk, vizsgálatot indított a dinnyemegállapodás miatt, a hipermarketek az elmúlt hétvégére már csökkentették áraikat, így több helyen már 95 forint vagy az alatti a kilónkénti kiskereskedelmi ár – írja a Népszabadság.

Bár a hivatalos vizsgálatot, különösen kartellügyekben hosszas adatgyűjtés előzi meg a GVH-nál, azonban a szervezetnek most nem lesz különösebben nehéz dolga, mivel a kartellben részt vevő kereskedők és a dinnyeszövetség sajtótájékoztatón jelentette be a kartellezési szándékát.

A Népszabadság úgy tudja, a hipermarketekkel történt megegyezés értelmében augusztus második felében a dinnyéhez hasonló, árfixáló akciót terveztek be az almára és a paprikára is.

A GVH először tájékozódik

Tájékozódás után dönt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a feltételezett dinnyekartell ügyében – közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn. Közleményük szerint a hivatal a sajtóból értesült arról, hogy a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban feltehetően egyeztetésre került sor a termelők egyes érdekképviseleti szervezetei és a dinnyét forgalmazó egyes cégek között. A témában később érkezett piaci jelzés – bejelentés, panasz – a GVH-hoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik