Belföld

Hazaengedték a gyerekeket a balatonakali táborból

Minden gyermeket hazaengedtek vasárnap a kórházból, akiket egy Balatonakali táborból még szombaton vittek be hányás és hasi panaszok miatt.

Az ajkai kórházból már szombaton hazaengedték az ott ápolt négy kisgyermeket, a veszprémi kórház gyermekosztályán vasárnap délutánig hárman maradtak. A gyermekek nagy része infúziós kezelésre szorult – mondta a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosa vasárnap este.

Pápai Enikő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve járványügyi osztályának vezetője korábban azt közölte, hogy a megbetegedések pontos okáról még nincs információja, a laboratóriumi vizsgálatok eredménye leghamarabb a hét elején lesz ismert. Az továbbra sem valószínű, hogy ételtől betegedtek meg a gyerekek.

Leitold József megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató vasárnap az MTI-nek azt mondta: a vizsgálatok szerint a megbetegedés forrása nem a tábori konyhából származott. Közölte, hogy a létesítmény konyhájában mindent rendben találtak, ezért nem emeltek kifogást a következő turnus érkezése ellen sem.

A Dörgicsei úti táborban nyaraló 187 gyermek közül szombaton tizenöt kisdiákot szállítottak kórházba, a többiek a turnusváltás után még aznap hazamentek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik