Belföld

Távozik a Neo FM vezére

Földes Ádám a tulajdonosváltással párhuzamosan, július 18-tól mondott le posztjáról.

A rádió közleménye szerint az FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója 2011 augusztusától vezette a vállalkozást. A gazdasági helyzet és „a kiegyenlítetlen médiapiaci viszonyok miatt” a Neo FM „szakmai sikerét és népszerűségét” nem tudta kereskedelmi sikerré alakítani.

A finanszírozási problémákkal küzdő FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa június 20-án felmondta, miután a rádió nem kezdte meg törleszteni a tartozását.


Fotó: MTI / Beliczay László

A csatorna mintegy 750 millió forintos kötelezettséget halmozott fel. Az összeg médiaszolgáltatási díjtartozásból, a bankgarancia hiányából, valamint az ezekért kiszabott bírságokból állt össze.

A rádió vezetői június 18-án bejelentették, hogy egy 500 millió forintos váltót ajánlottak fel a hatóságnak, és csődvédelmet kértek maguk ellen. A hatóság viszont azt közölte: jogszerűen nem fogadhatja el az értékpapírt.

A cég jogi úton igyekszik védekezni, az ügy tárgyalását szeptemberre halasztották, így addig még biztosan hallgatható a rádió. Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik