Belföld

Vöröscsillag-per: fizettek Fratanolónak

vöröscsillag-per (ingyenes, )
vöröscsillag-per (ingyenes, )

A pártokköltségvetési támogatásából utalták át a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének járó 6400 euró kártérítést és perköltséget.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azért ítélte meg Fratanolo Jánosnak az összeget, mert megsértették szabad véleménynyilvánításhoz való jogát azzal, hogy ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene. Az ügy részleteit itt találja.

Az igazságügyi tárca államtitkára, Rétvári Bence a történtek kapcsán júniusban kijelentette: a kormány nem ért egyet az emberi jogok bíróságának vörös csillag viselése ügyében született ítéletével. A hazai szabályozás egyáltalán nem kivételes Európában, több állam is – a magyarhoz hasonlóan – bünteti a diktatúrák jelképeinek használatát.

A parlament július 2-i határozatában nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. A jogszabály szerint a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki azokat a büntetéseket, amelyeket emiatt rónak ki Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik