Belföld

Orbán Viktor lemondásában reménykedik az MSZP

mszp-logó (mszp-logó vágott)
mszp-logó (mszp-logó vágott)

Török Zsolt szóvívő szerint ha a kormányfő állja a szavát, akkor távozik. Szocipiknik a Parlament oldalában.

Az MSZP azt reméli, Orbán Viktor az IMF-tárgyalások első napján, azaz még ma lemond kormányfői hivataláról, mivel az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök korábban, egy zártkörű fideszes beszélgetésen úgy fogalmazott: „Ha az IMF-jön, én megyek!”

Erről Török Zsolt a szocialisták szóvivője beszélt kedden, az Országgyűlés épülete mellett tartott sajtótájékoztatón, ahol az MSZP és ifjúsági szervezete, a Societas kölyökpezsgővel és aprósüteménnyel ünnepelte a miniszterelnök általuk várt távozását.

A politikus úgy fogalmazott, nem biztos, hogy kell örülni annak, hogy az IMF megérkezett Magyarországra, de annak lehet, hogy Orbán Viktor ezután távozhat posztjáról. Ezzel azonban még nem oldódik meg semmi, mert a kormányfő például félmillió munkanélkülit és igazságtalan adórendszert hagy hátra – fűzte hozzá Török Zsolt.

Kitért a söralátét méretűre ígért adóbevallásra, amelyről szavai szerint a fideszes Varga Mihály is azt mondta, ilyen bonyolultat még nem látott, majd megjegyezte: az Orbán-kormány huszonhat hónap alatt huszonhat új adót vezetett be.

Ezt követően a Societas baloldali ifjúsági mozgalom választmányi elnöke, Bihari Dávid arra kérte a miniszterelnököt, “ha eltávozik, vigyen magával még egy embert, akár Matolcsy Györgyöt vagy Hoffmann Rózsát. A kabinet ugyanis az elmúlt két évben oly módon ellehetetlenítette a fiatalok életét, hogy közülük ma minden negyedik más országban képzeli boldogulását” – jegyezte meg Bihari.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik