Belföld

Becsődölt Heves városa

üres zseb (üres zsebek)
üres zseb (üres zsebek)

Akár 1,5 milliárd forint értékű követelést is benyújthatnak a hitelezők a Heves városa ellen megindult adósságrendezési eljárás során.

A szállítói tartozás 400 millió forint, illetve egymilliárd forintra rúghatnak a további követelések – hangsúlyozta Csáki Zsigmond, a település polgármestere. A város a következő időszakban csak a minimálisan kötelező szolgáltatásokat tudja biztosítani, olyan szinten, ami kijön az állami normatívából.

A település gyakorlatilag a rendszerváltás óta forráshiánnyal működik és csupán az állam által biztosított, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó, úgynevezett önhikiből tudták biztosítani a közszolgáltatásokat. Csáki Zsigmond szerint ez vezetett oda, hogy a 2007-ben fejlesztési céllal kibocsátott kötvényekért kapott pénz egy részét kénytelenek voltak működtetésre felhasználni, miközben folyamatosan csökken az önhiki összege is; most pedig elfogyott a pénz.

A számlavezető pénzintézet is beszüntette a hitelezést, illetve inkasszót tett az önkormányzati számlára a közétkeztetést szolgáltató cég is.

A jogszabályok szerint, most egy adósságrendezési bizottság felállítása következik, amelyben helyet kap a bíróság által az eljárás lefolytatására kijelölt Kelet-Holding Zrt. pénzügyi gondnoka. Ezt követően, 30 napon belül kell elkészíteni a város válságköltségvetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik