Belföld

A százforintos dinnye titka

Dinnyekóstolás (Dinnyekóstolás)
Dinnyekóstolás (Dinnyekóstolás)

Nem kell más, csak összefogás és Budai Gyula meggyőző sármja. Meg hatvanmillió forint. Az államtitkár és a Magyar Dinnyeszövetség elnöke hipermarketben mutatta meg, mit tud a magyar görög.

A jó miniszter – ennek hiányában államtitkár – nem csak kezet fog, tárgyal, majd sajtót tájékoztat, hanem, ha kell, beoltatja magát vagy csapvizet iszik a kamerák előtt, hogy lássuk: nincs semmi baj, a kormány ura a helyzetnek. Vagy éppen magyar görögdinnyét eszik, ha arról van szó, márpedig mostantól arról lesz szó: Budai Gyula államtitkár történelmi eseményként emlegette, hogy megegyeztek a dinnyepiac szereplőivel a népszerűsítés és a közös árszabás mikéntjéről.


Budai Gyula és Simonka György, amikor épp nem beszél
Fotók: Neményi Márton

A dinnye nem csak az egyik legtöbbet fogyasztott idénytermék, illetve családi integrációs tényező a telken: egy ideje neuralgikus pont, a magyar mezőgazdaság válságának jelképe. Nyilván mindenki emlékszik a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legerősebb képére, amikor is egy ciklussal ezelőtt a harcos gazdavédő Karsai József több száz mázsa negyvenkilenc forintos dinnyét zúdított egy Auchan-áruház parkolójába, amelyeket aztán az odasereglő asszonyok a szoknyájukban igyekeztek széthordani.

Ironikus módon ugyanebben az áruházláncban demonstrálták Budaiék, milyen jó a magyar dinnye. Lesznek plakátok (a promócióra idén a tavalyi háromszorosát, hatvanmillió forintot költenék), a hipermarketek pedig közös áron adják majd a gyümölcsöt. Ez ottjártunkkor kilónként 99 forint volt, de az államtitkár szerint a szezon végén is hasonló összegre lehet számítani.

A hosszú távú cél természetesen az, hogy Magyarország ismét dinnyenagyhatalom legyen: Simonka György Fidesz-képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke látható nosztalgiával emlékezett azokra az időkre, amikor Magyarországon 14 ezer hektáron termeltek dinnyét, és az ország a világ harmadik görögdinnye-exportőrének számított. A mostani adat: ötezer hektár, 170 ezer tonna dinnye, tizenötezer munkahely. A képletnek nem részei az útszéli árusok, akik állítólag piactorzító hatással vannak a dinnyekereskedelemre: őket szépen egyenként előveszik majd.


Ötezer hektár, 170 ezer tonna, tizenötezer munkahely

Ezentúl állítólag évente ezer hektárral növelik a dinnyeföldek összterületét, ami háromezer pluszmunkahelyet jelent. Arról nem volt szó, kinek a javára – Budai elődjének, Ángyán Józsefnek nyilván lenne ehhez pár szava, és ahogy őt ismerjük, lesz is. A jelenlegi államtitkár azonban állítása szerint nem látott még oligarchát, előlegezzük hát meg a bizalmat. Egyébként is komolyan veszi a feladatát, nemcsak úgy tessék-lássék a kameráknak kóstolt, hanem szabályosan lapátolta magába a vásárlók kedvéért kipakolt ingyendinnye-falatokat, amikor éppen nem beszélt.

A sajtóesemény közben spontán lakossági fórummá alakult, egy bácsi az áruház átszervezését kérte számon hadonászva a jelen lévő öltönyösökön, egy idős hölgy a parkolási bírságok rendszerét bírálta az államtitkárnak, pláne, hogy „erről még a Nemzet is megírta, hogy valami nincs rendben”. (Lelkes bólogatás.) Simonka György közben dinnyeszemináriumot tartott, rá is fért a közönségre, hiszen láthatóan senki nem tudta, hogy semmi szükség a kopogtatásra. „Nézzék a sárgás mozaikozottságot, ez árulja el, hogy már érett, de még nem kásás. Gratulálok, uram, nagyszerűen beleválasztott!” – dicsért meg egy arra járó családapát, aki erre hirtelen maga elé tolta tízévesforma fiát: ő volt, nem én! Férfias kézfogás, bizalmas kacsintás: „Szuper dinnyetermelő leszel. Gyere el Medgyesre.” Válasz nincs, csak egy olyan tekintet, mintha épp most közölték volna vele, hogy mese nincs, bentlakásos katonai iskolába küldik.


Tízből nyolc

Aztán megkóstoltuk a dinnyét és megadtuk magunkat: a kofák által elcsépelt mézédes jelző stimmel, maggal elvétve találkoztunk, bár középen mintha éreztünk volna némi kását. Tízből nyolc. Százasért tökéletes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik