Belföld

Bekeményítenek a kórházigazgatók

Korhaz(210x140)(1).jpg (kórház, szülés, újszülőtt)
Korhaz(210x140)(1).jpg (kórház, szülés, újszülőtt)

Rendkívüli kórházszövetségi ülés a kényszernyugdíjról: jogászokkal konzultálnak az utólag érvénytelenített pályázatok ügyében.

Rendkívüli ülést hívott össze kedden kora délutánra a főigazgatói kényszernyugdíjazások miatt a Magyar Kórházszövetség – értesült a Világgazdaság. Rácz Jenő lapunknak elmondta: egy, az érdekképviseletek által közösen kialakított állásfoglalás a cél, ugyanis az elmúlt hetekben számtalan megkeresés érkezett a sajtó részéről a kórházszövetséghez. Emellett jogi szakértők vizsgálják majd, hogy nem aggályos-e a nyugdíjkorhatárt elért vagy annak közelében lévők pályázatainak utólagos érvénytelenítése.

Bár egyelőre olyan jogszabály nem született, hogy 62 évnél idősebb pályázó nem lehet főigazgató, a nemrég nyilvánosságra hozott listán a 35 meghirdetett főigazgatói álláshelyből 11-ben eredménytelennek nyilvánították a pályázatokat, és több, 62 évnél idősebb pályázó nem nyerte el a posztot.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban kifejtette: több szempont volt, amelyeket figyelembe kellett venniük, amikor a végső döntés megszületett. Ennek eredményeképp most „úgy értékelik, hogy a 62 éves korhatár az aktív vezetők esetében érvényesíthető korhatár. Így a mostani igazgatói kinevezések is 62 éves korukig szólnak.” Az államtitkár emellett viszont kijelentette: ez a kérdés a teljes magyar közszolgálat esetében még egyeztetés alatt áll.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június közepén, a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a közszférában dolgozó 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezerrel csökken az itt alkalmazottak száma, és ebből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.

Szócska Miklós azóta többször is hangsúlyozta: „nem megvalósítható”, hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik