Belföld

Nem lesznek 62 évesnél idősebb kórházigazgatók

Az egészségügyi ágazatban az aktív vezetők esetében érvényesíthető a 62 éves korhatár, a mostani igazgatói kinevezések is eddig szólnak - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtök este a Hír TV Rájátszás című műsorában.

Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt napokban több sajtóorgánum is írt a meghirdetett kórházvezetői posztokról, előbb az általuk vélt eredményt közölték, de azt az egészségügyi államtitkárság cáfolta. A Magyar Nemzet szerdán arról írt, hogy a kormány határozott szándéka, miszerint nyugdíjba küldi a 62 évesnél idősebb kórházigazgatókat is, átírhatja a fekvőbeteg-ellátók vezetői posztjaira kiírt pályázatok elbírálását. Az egészségügyi államtitkárság szerdán közölte: döntöttek a fekvőbeteg-intézmények élére kiírt pályázatokról, ebből a listából kitűnik, hogy több 62 évnél idősebb pályázó nem nyerte el a posztot.

Szócska Miklós elmondta: több szempont volt, amelyeket figyelembe kellett venniük, amikor a végső döntés megszületett. Ennek eredményeképp most “úgy értékelik, hogy a 62 éves korhatár az aktív vezetők esetében érvényesíthető korhatár. Így a mostani igazgatói kinevezések is 62 éves korukig szólnak” – tette hozzá. Az államtitkár emellett viszont kijelentette: ez a kérdés a teljes magyar közszolgálat esetében még egyeztetés alatt áll.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június közepén, a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy közszférában dolgozó 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezerrel csökken a közszférában alkalmazottak száma, és ebből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.

Szócska Miklós azóta többször is hangsúlyozta: “nem megvalósítható”, hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.

Az egészségügyi államtitkárság szerdán közleményében tudatta: az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) március 30-án írt ki pályázatot. A pályázati időszak lezárult, döntöttek a fekvőbeteg-intézmények élére kiírt pályázatokról.

A lista szerint a 35 fekvőbeteg-intézmény vezetői posztjára kiírt pályázat közül 11 eljárás eredménytelenül zárult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik