Belföld

Prostikat figyelnek Papcsák kamerái

prostitualt(960x640)(2).jpg (prostituált, kéjelgés, )
prostitualt(960x640)(2).jpg (prostituált, kéjelgés, )

41 új berendezést szerelnek fel az év végéig Zuglóban, emellett folyamatos lesz a járőrözés is.

A 14. kerület fideszes polgármestere szimbolikusnak nevezte, hogy a Cserei utca és az Ilka utca sarkára hívta az újságírókat, ahonnan megfogalmazása szerint a „bűnözés eddig kiáramlott”, amely a Thököly úti prostitúciónak az egyik kibocsátó helye volt, továbbá a hajléktalanok is sok problémát okoztak a környékbeli telkeken. Ám miután nemrég térfigyelő kamerát szereltek fel, visszaszorult a bűncselekmények száma, javult az emberek biztonságérzete.

Papcsák Ferenc elmondta: mintegy 100 millió forintból 41 új eszközt helyeznek el az év végéig, ezekkel együtt 150 berendezés lesz szolgálatban. A kamerákat elsősorban a Bolgárkertész utcai lakótelepen, az Ungvár utca és a Csáktornya park környékén, valamint az Adria-lakótelepen építik ki. Emellett a kerületőrség és a rendőrség a továbbiakban is folyamatosan járőrözni fog a kerületben.

A polgármester beszámolt arról is, hogy az eddigi intézkedéseknek köszönhetően tavaly 5 százalékkal kevesebb volt a vagyon elleni bűncselekmény, 10 százalékkal csökkent a lakásbetörések, 11 százalékkal a gépjárműfeltörések és 14 százalékkal a rablások száma Zuglóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik