Ezen részt vett a Fejér Megyei Kormányhivatal több szakigazgatási szerve, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a NAV, valamint a Gárdonyi Rendőrkapitányság és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az akció során a hatóságok olyan szabálytalanságot, amellyel kapcsolatosan intézkedni kellene, nem találtak. A kisebb hiányosságok feltárása során a szervezők, illetve a különböző cégek vezetőinek figyelmét felhívták a hiánypótlásra.
A rendőrség a rendezvény belső biztonsági feladatait ellátó vagyonvédelmi cégeket ellenőrizte, melynek során szabálytalanságot nem tapasztalt. Így a szervezők a rendezvény lebonyolításához szükséges hatósági engedélyeket megkapták. A kapukat így tegnap délután kettőkor megnyitották a fiatalok előtt.
A rendezvény zavartalan és biztonságos lebonyolításának érdekében a hatóságok részéről visszaellenőrzésekre számíthatnak a szervezők és a cégek. Ezenkívül az EFOTT-on belül a hatóságok egy közös irányítási központot állítottak fel annak érdekében, hogyha bármi probléma vagy rendkívüli esemény történne, a hatóságok azonnal intézkedni tudjanak. Ebben a pavilonban az érdeklődőknek bűnmegelőzési felvilágosítást adnak és különböző figyelemfelhívó szóróanyagokat osztanak.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság a rendezvény külső biztosításában is részt vesz. Ami azt jelenti, hogy a közterületen szolgálatot teljesítő egyenruhások sokkal sűrűbben és nagyobb létszámmal fognak visszatérő ellenőrzéseket végrehajtani az EFOTT körül. Míg a Velencei-tavon szolgálatot teljesítő vízi körzeti megbízottak sűrűbben járőröznek szolgálati hajójukkal a rendezvény közelében az esetleges vízi balesetek megelőzése érdekében – mondta el Németh-Kész Mónika megyei szóvivő.