A tanév lezárását követően minden évben egy konferencia keretében osztják meg egymással tapasztalataikat az evangélikus pedagógusok. Az országos találkozót idén Győrben tartották, a szervezésben pedig a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ vállalta a főszerepet. Az egyház kezdeményezésére életre hívott, háromnapos programsorozatnak több célja van. Az egyik a közösség építés, az oktatásban felmerülő kardinális kérdések átbeszélése, de természetesen az aktív pihenést, a kikapcsolódást is meg kell említeni.
„A vallásra mindenképpen pozitív hatással van ez a találkozó, hiszen megerősödünk abban, hogy keresztyén emberek vagyunk, hogy keresztyén közösséghez tartozunk. Nagyon sok szó esik arról is, hogy mit is jelent a hitünk, és hogy hogyan tudjuk ezt közvetíteni a fiatalok, a tanítványaink felé. Ugyanakkor ebben a három napban meg tudjuk beszélni a gondjainkat, az eredményeinket és megfogalmazzuk közös céljainkat is. Idén a köznevelési törvényre, és annak a végrehajtási rendeletére is fókuszáltunk, vagyis, hogy ezzel kapcsolatban milyen feladataink lesznek. Szakmailag pedig szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy kiváló szakemberek csoportosultak itt, akikkel könnyen közös nevezőre jutottunk a lényeges kérdésekben is” – mondta a Győr24-nek Hallgatóné Hajnal Judit, a győri Péterfy iskola igazgatója.
Szerdán, a konferencia záró napján a Széchenyi István Egyetemre látogattak a résztvevők, ahol többek között dr. Vass Vilmostól, az ELTE docensétől, és Esztergályos Jenőtől, az Apáczai Kiadó tulajdonosától hallhattak előadásokat. A programban szabadidős elfoglaltságok is szerepeltek, a pedagógusok meglátogatták például az Audi győri gyárát, a Fülesbástyát, az állatkertet, sárkányhajóztak a Dunán, és kirándultak egyet Pannonhalmára. A szervezők remélik, a felfedezőútnak köszönhetően a pedagógusok majd visszatérnek Győrbe, tanítványaikkal karöltve.