Belföld

Őrizetben a röszkei tömegbalesetet okozó kamionsofőrt

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 32 éves férfit, aki veszélyes anyagot szállító kamionjával az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhelynél várakozó kocsisorba rohant szombat hajnalban; a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.

a járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás, kihallgatása jelenleg is tart.

A tömegbaleset néhány perccel öt óra előtt történt. A röszkei átkelő kilépő oldalán a Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások miatt mintegy kétkilométeres kocsisor torlódott fel, a kamion ebbe a sorba rohant bele hátulról.

A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 esztendős férfi életét vesztette, ketten, egy kislány és egy felnőtt életveszélyes állapotban vannak, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A sérülteket a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai, illetve gyermekklinikájára szállították. A sértetlen utasokat, mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyereket az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban helyezte el, és ellátásukról is gondoskodott.

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, a balesetben érintett, Nyugat-Európában dolgozó török vendégmunkások és gyermekeik közül azok, akik nem igényeltek orvosi ellátást, délután két mikrobusszal, illetve a Bécsből értük jött rokonok segítségével folytathatták útjukat Törökországba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik