Belföld

A „Dont worry, be happy” szerzője Győrbe látogat

bobby mcferrin (bobby mcferrin, )
bobby mcferrin (bobby mcferrin, )

A Győri Filharmonikus Zenekarral lép fel jövő tavasszal Bobby McFerrin a kisalföldi megyeszékhelyen - derül ki a város képviselő-testülete által megszavazott előterjesztések egyikéből.

A március 16-i koncert első felében a közönség számára inkább énekesként ismert – de évtizedek óta karmesterként is tevékenykedő – amerikai művész vezényli az együttest, majd a cappella műsort ad a két és fél ezer hallgató befogadására alkalmas Egyetemi Sportcsarnokban – áll a dokumentumban.

A Győri Filharmonikus Zenekar művészeti célja, hogy repertoárjában lehetőséget adjon a különböző zenei műfajok, stílusok és irányzatok találkozásának, újraértelmezésének. A győri társulat e vállalásával mindenkor a művek legigényesebb művészeti tolmácsolására törekedett, vállalta a “zenei kísérleteket” is, így az együttes koncertjein az elmúlt években számos világhírű karmester és énekművész örvendeztette meg a közönséget – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Mint írják: a hangverseny “a jövő zenei évadnak minden bizonnyal országosan is kiemelkedő eseménye lesz”, amely alkalmas a városi iránti érdeklődés tovább fokozására is.

Az 1950-ben született művész – akinek alaphangszere a zongora, de fuvolán és klarinéton is játszik – negyvenen túl kezdett karmesteri pályafutásba. Világszerte legismertebb darabja mégis az 1988-as Don’t worry, be happy, amelyért 3 Grammy-díjat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik