Dr. Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektora és Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója kötötte meg szerdán azt a szakképzés támogatását elősegítő szerződést, mely a szakmunkás beiskolázástól egészen a doktori fokozat megszerzéséig biztosítja azt, hogy a diákok megfelelő gyakorlati ismereteket szerezzenek iskolás éveik során. A több mint egy évszázados autóipari tapasztalattal rendelkező, győri székhelyű vállalat már korábban a Rába Fejlesztési Intézetet is megalapította, ez kiváló alapot teremtett a szakképzés további jövőjének átgondolásában.
Az ősszel induló utánpótlás programmal éves szinten megközelítőleg 100 hallgatónak tudnak gyakorlati oktatást biztosítani, a résztvevő diákok a tanulmányi idejük több mint felét a Rábánál tölthetik. Nem titkolt cél az is, hogy a gyakornokok a későbbiekben, az alma matert elhagyva, már szakemberként is a Rába csapatát erősítsék, ez a projekt egyfajta motiváló erőként is funkcionálhat Pintér István, a Rába holding elnök-vezérigazgatója szerint. A gyakorlat elvégzése után ugyanis a hallgatók betanulási és beilleszkedési nehézségek nélkül kezdhetik meg szakmai pályafutásukat a cégnél.
Az Audihoz hasonlóan a Rába nemcsak a campusról, hanem más oktatási intézményekből is várja az érdeklődőket, így a program elindulásakor két középiskolával – a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolával, valamint a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolával – is együttműködnek.
A cég és az egyetem reméli, együttműködésükkel hozzájárulnak a Rába szakember utánpótlásához, a tehetségek itthon tartásához és a magyar műszaki tudás gyarapításához.