Belföld

Győrkőchajón az állomások felé

Már csak néhány napot kell aludni és birtokba veszik a győrkőcök a várost. A 40 ezres manó seregletet számos izgalmas program és meglepetés várja július 6-a és 8-a között.

Kedden tartotta a Győrkőcfesztivál sajtótájékoztatóját a Vaskakas Bábszínház, az a 23 fős társulat, akik a rendezvény tyúkanyói, immár az ötödik esztendeje. Azóta, ahogy Kocsis Rozi fogalmazott, gigantikus rendezvénnyé nőtte ki magát az aprótalpúak bulija, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt években egy egész város fogott össze annak érdekében, hogy Győr 3 napra a gyerekek birodalma legyen. „Mi bábművészek vagyunk és fesztiválszervezésből nem volt először rutinunk, akkor rengeteg meglepetés ért bennünket. Sok mindent meg mertünk csinálni, amit ma már tudunk, hogy nem lehet, de az is biztos, hogy sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt években” – fogalmazott viccesen a vaskakasok igazgatója a keddi találkozón.

Talán a fesztivál sikerének is éppen abban rejlik a titka, hogy egy bábszínház a rendezője az óriás zsúrnak, hiszen egy teátrum a darabjaihoz díszletet és dramaturgiát készít, és ez minden alkalommal megmarad a fesztivál szervezésekor is.

Nyári mikulás és óriás hintaló

Rozi a média munkatársait egy kis utazásra csábította, a sajtósok pedig szívesen kirándultak egyet a győrkőc sajtóhajóval, hogy meglessék a jövő héten startoló maratoni játék helyszíneit. A feldíszített ladikon az igazgató ismertette a színes programfüzetet, miközben a partról a bábszínészek integettek színes tábláikkal, jelezve, hogy az adott állomáson, milyen tematikus foglalkozásokra várják majd az ide látogató csöppségeket. Lesz Győrkőcfalu, a 0-3 éves korosztály számára Babakert, Tudorpart és igazi koripályával büszkélkedő Jégvirág tér – utóbbiba nem mellesleg a nyári mikulás is ellátogat – de a Meseváros, a Tündérkert és a Manófalva is kitelepül a Radó-szigetre. A Mihalkovics sétányon a Kalandparkból, a Rába felett, két dróton repülhetnek majd át a bátrabbak, de befut a Túró Rudi hajó is, a Széchenyi téren pedig 6 csónakázó tó vízében hűsölhetnek a kisebbek, és a nagyobbacska gyerekek. Idén sem maradhat el a rekordkísérlet, a kakasok ezúttal egy óriás hintalón szeretnék a legtöbb hintázó gyereket regisztrálni.

Ötkarikás győrkőcök

A fesztivál kísérőrendezvényeként összecsapnak a Győrkőcolimpia résztvevői is, 8 sportágban, mintegy 350 ifjú tehetség fog versenyezni. „Nem az a cél, hogy profi ötkarikás játékokat szervezzünk, sokkal inkább a nevetésről, a mosolygós arcokról és a jókedvről szól a rendezvény” – mondta Ábrahám Csaba, az olimpia szervezője.

Támogatók a háttérben

A 3 napos kölyök kaland lebonyolításában ezúttal is számos támogató segédkezik, így például a társintézmények: a Mobilistől kezdve, a Győri Baletten át, egészen a Pannonhalmi Apátságig, de a Patent Security, az ingyenes utazást kínáló MÁV és a gyerekek balesetbiztosítását garantáló AVIVA is letette a voksát a Győrkőcfesztivál mellett, igaz az elmúlt öt évben, szerencsére csak egy méhcsípés törte meg a felhőtlen szórakozást. Remélhetőleg ez most sem lesz másként.

Szóval figyelem gyerekek, számoljátok a napokat, és szóljatok anyunak és apunak, hogy három napra csak a tiétek a város, és a belépő karszalaghoz nem kell más, csak egy mosolygós fotó. Hiszen tudod: 10 helyszínen, 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik