“Engem vár már a szomorúság,
És nem kisér el senki, senki…”
„A magyar költészetnek egyik legnagyobb csillaga Gyóni Géza. Akkor ragyogott fel a magyar égen, amikor vasban, vérben állott a nemzet: a világháború idején. Fényéből a magyar katona, a magyar vitéz és a vágyódó magyar szív szerelmes dala sugárzott a magyarságra.” E sorok olvashatóak Gyóni Géza 1941-ben kiadott összes verseinek preambulumában.
Az 1917-ben, a krasznojarszki hadifogolytáborban elhunyt katonaköltő tiszteletére mondott megemlékező beszédet Nagy Benedek móri szobrászművész, a díszudvaron található Gyóni Géza szobor megalkotója. A Hungarikum együttes pedig gyönyörű katonadalokkal kápráztatta el a jelenlévőket, akik csukott szemmel, lélegzetvisszafojtva hallgatták a keserűen hangulatfestő dallamokat.
A tragikus sorsú költő életműve óriási nemzeti kincsünk. Én katonaként ábrázolom, aki az első világháború borzalmai közepette, a Kárpátok viharában magába van roskadva. Édesapám és anyai nagyapám is volt első világháborús katona, így bizonyos motívumokat megtaláltam a családi fotótárban. A szobor sapkája konkrétan anyai nagyapámnak az első világháborús sapkája- mondta el Nagy Benedek szobrászművész.
A tisztelgést követően, a csendesen szemerkélő esőben helyezték el az emlékezés virágait Gyóni Géza szobránál.
