Belföld

Matolcsy: a pálinka marad!

matolcsy(i)(210x140)(1).jpg ()
matolcsy(i)(210x140)(1).jpg ()

Tyúkszem, ferdeszem és indiai harmadik szem a t. Házban.

A vak is láthatja: ez itt már a kormányzás második fele. Mostanáig tartott a nehéz és fájdalmas, innentől következik a jó.

A fönti tételt igazolja, hogy a miniszterelnök utasította a nemzetgazdasági minisztert, azon nyomban kezdje meg a Fidesz-frakcióban megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumainak kidolgozását. Erről maga Orbán Viktor beszélt a Fidesz-KDNP frakcióülése után.

Az előterjesztések egy részét legkésőbb szerda délutánig, a többit pedig július kilencedikéig kell benyújtani a parlamentnek. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja a múlt héten védelmet kért a kabinettől az ötvenöt év feletti, a huszonöt év alatti és a képzettséget nem igénylő munkakörben dolgozóknak, továbbá érezhető adóteher-csökkentést a mikrovállalkozásoknak.

Emellett azt javasolták, hogy beruházási adókedvezménnyel segítsék a nehéz helyzetben lévő régiókat. Arról, hogy mindez mennyibe kerülhet, és honnan lesz pénz a tervezett intézkedésekre, a miniszterelnök nem beszélt. Ez ügyben utóbb, frakcióvezetői sajtótájékoztatóján annyit árult el Rogán Antal: Orbán egyetlen feltétele, hogy a képviselőcsoport leendő javaslatai nem növelhetik a költségvetési hiányt. Amihez Rogán hozzátette, hogy “nem egy-két százalékos, hanem érdemi tehercsökkentés készül”, de ennek “mértéke, ütemezése egyelőre nincs eldöntve”.

Matolcsy: jeles bizonyítvány

Az uniós pénzügyminiszterek a múlt héten megállapították, hogy Magyarországnak sikerült helyreállítania az államháztartás pénzügyi egyensúlyát. A hiány 2010-ben még 4,2 százalék volt, jövőre pedig – ahogy Matolcsy György gazdasági miniszter fogalmazott hétfőn az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt – már “mélyen” az uniós elvárást jelentő három százalék alatt lesz.

Matolcsy szerint “példátlan egyensúly javító intézkedéseken” vagyunk túl, ráadásul a családok pénzügyeit is “részben sikerült” konszolidálni. A tárcafő hozzátette: most kell mozgásba hozni a gazdaságot, “visszaszerezni a növekedést”, amelynek fő eszköze a mikro- és kisvállalkozások terheinek csökkentése és a munkahelyteremtés.

Valakinek a tyúkszemére lépett a kormány

Matolcsy György kifejtette: Magyarországot azért érte pénzügyi támadás 2011 októbere és 2012 tavasza között, mert nem a lakosságra és a magyar vállalkozásokra, hanem a bankokra és egyes nagyvállalatokra terhelte, terheli a négy év alatt háromezerezer-milliárd forintra rúgó takarékossági csomagot.

“Azért érte előre tervezett pénzügyi támadás Magyarországot, mert érdeksérelmet okozott azoknál, akikre ezt a közel háromezer-milliárd forintos terhet ráraktuk, ezért kapott háromszoros bóvli minősítést az ország” – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Úgy fogalmazott: ha tavaly november tizenhetedikén, amikor az IMF-hez fordult a kormány, “nem állítjuk le” az S&P-leminősítést, akkor “más ősz és tél köszöntött volna az országra”. “A hitelminősítők leminősítése nem biztos, hogy azt jelzi, hogy a kormány rosszul működik – így studírozott Matocsy. – Hanem azt jelzi, valakinek a tyúkszemére lépett a kormány, mégpedig a pénzügyi rendszerek, szervezetek, intézmények tyúkszemére.”

A gazdasági miniszter kijelentette: az első negyedéves 0,7 százalékos GDP-csökkenésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, lehet, hogy a jelenlegi negyedéves mutató is negatív lesz, de az év második fele már növekedést hoz.

Cefreszabadságharc és harmadik szem

Matolcsy elismerte, hogy magas az infláció, de ezért szerinte csak részben felelős az áfa huszonhét százalékra emelése. Számokat is sorolt a politikus. Állítás szerint a Fidesz-kormány ezernégyszáz-milliárd forinttal csökkentette az ország adósságállományát: a korábbi 81,5 százalékról idén 78 százalékra, jövőre 76 százalékra mérséklődik e szám. Azért “csak” ennyivel, mert “pénzügyi támadások” érték hazánkat, melyeket természetesen sikeresen visszavertünk. Hogy gazdaságunk objektív nehézségeit sokan nem látják, annak oka, hogy egyesek behunyják a fél szemüket, mások mindkettőt, megint mások a “harmadik, indiai szemüket” is.

Komoly önbizalmat jelez, hogy a “pénzügyi tranzakciós illetékről” mint “évtizedekre biztos állami bevétellel” szolgáló tételről szólt Matolcsy. Aki amúgy azzal a bejelentéssel kívánta illusztrálni az ország keleti nyitását, hogy a minisztériumában immár nem négy-, hanem tizenhat fős “kínai titkárság” dolgozik.

Mibe kerül Magyarországnak a szabad pálinkafőzés?” – e kérdést annak kapcsán tette fel Matolcsy, hogy Brüsszel kifogásolja cefreszabadságunkat. A miniszteri válasz: “Néhány víg estébe… Annál finomabb a pálinkánk, hogy mi arra (mármint a kifogásokra) izgalomba jöjjünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik