Belföld

Leúsztatnák a Dunán Hoffmann ajándékát

alaptörvény (alaptörvény)
alaptörvény (alaptörvény)

Van, aki odaadta rögtön egy csövesnek, van, aki leúsztatná a Dunán a kitépett lapjaiból hajtogatott kishajókat. A kormány érettségizőknek szánt 900 milliós ajándéka nem aratott osztatlan sikert.

A millenium évében az akkor iskolába lépő kisiskolások kaptak egy könyvet. Az Ezer Esztendő című Milleniumi Olvasókönyv bevezetője szerint Orbán Viktor akkori miniszterelnök saját ajándéka volt a betűvetés tanulását 2000-ben kezdő kisiskolásoknak. Eltelt 12 év, a betűvetést megtanulta, és idén érettségizik az a generáció. Újra Orbán a miniszterelnök, újabb kormányzati ajándékkönyvvel gazdagodik ezen diákok könyvtára. Ezúttal Hoffmann Rózsa ajándékozta meg őket. Az államtitkár egy vaskos, szép kiállítású kötetet, Magyarország alaptörvényének díszkiadását küldte meg a gimnáziumokba, szakközépiskolákba.

Mint a kötet kísérőlevelében Hoffmann írja, a kormány ezzel az ünnepélyes gesztussal szeretné az érettségizetteket jelképesen a nemzet felnőtt tagjaivá avatni. „Kísérjen benneteket kristálytiszta gondolataival, szavaival és szellemiségével! Bátorítson a hazához való hűségre akkor is, ha nem könnyű itt élni, és nagy a csábítás, hogy anyagi javakért, akadálymentes karrierért elhagyjátok!” – folytatódik a szívhez szóló államtitkári gondolat.

Hogyan hasznosítsuk?

A kötet azonban nem aratott osztatlan sikert a végzős diákok körében. Pedagógusok és diákok nyilatkoztak – nevük elhallgatását kérve – lapunknak arról, hogy a legtöbb maturáló sérelmezte az eljárást. Úgy vélik, a kormánynak nem egy ilyen díszkönyvvel kellett volna segítenie őket, hanem azzal, hogy nem vágja meg drasztikusan a felvételi jelentkezés előtt néhány héttel a támogatott felsőoktatási keretszámokat, nem vezeti be a röghöz kötés intézményét, s ezekkel nem rontja jelentősen az esélyeiket a vágyott jövőjük elérésére. Az is felmerült, hogy hiába írja az oktatási államtitkár, hogy maradjanak itthon, ha a kormányzat számukra teljesen élhetetlen országot alakított/alakít ki.


Kristálytiszta gondolataival
Fotók: Neményi Márton

Többen tiltakozásképp át sem vették a kötetet. A Facebookon pedig már csoport is alakult „Hogyan hasznosítsuk dr. Hoffman Rózsa ajándékát?” címmel. Záporoznak az ötletek. „Szerintem tépkedjük ki a lapjait, gyűrjük össze és ragasztóval építsünk belőle egy ember nagyságú köszi-szobrot, amit beállíthatnánk a minisztérium elé” – írja az egyik hozzászóló. „Én légycsapónak használom. Az Újmagyar alkotmány szent igazsága úgy puffan a Magyar földön, hogy a legyeknek esélye sincs menekülni” – írja egy másik diák. Van, aki a lapjaiból köpőcsöveket készítene, mások papírhajóvá hajtogatva leúsztatnák a Dunán azokat, vagy elvinnék a köteteket a MÉH-be, és az árából hajléktalanoknak főznének levest. De olyan is volt, aki a díszkötetet „simán odaadta egy csövesnek”. A csoport legtöbb tagja pedig valamilyen formában visszajuttatná a feladóhoz a „Schmitt Pál államfő védnöksége alatt, Orbán Viktor miniszterelnök második kormányzása idején, Kövér László házelnök megbízásából”, Bencsik Gábor szerkesztésében készült albumot.

Közpénzek, kaméleonok

Az impozáns kialakítású könyvben a magyar történelemről szóló klasszikus festmények mellett az elhíresült Kerényi-féle művek illusztrálják az alaptörvény szövegét. Ez utóbbiak „A közpénzek” fejezet cikkelyei mellett tűnnek fel. A Nagy Imre-temetésről szóló  „kaméleonos” kép, amelyen az ifjú Orbán szónokol, „A szükségállapot” fejezet, a Szent-Györgyöt idéző, és a 2006-os rendőri lovasrohamot ábrázoló kép „A váratlan támadás”, a vörösiszap-katasztrófa pedig ”A veszélyhelyzet” mellett látható.

A könyv az utolsó lapjain végigveszi a magyar alkotmány előképeit a Vérszerződéstől Szent István törvényein és az Aranybullán át az 1989-es ideiglenes alkotmányig. Érdekes, hogy az ez utóbbit illusztráló 1989-es Nemzeti Kerekasztalról készült fotóval nem kívánták a szerzők összekeverni a fiatalok gondolkodását. Egy olyan képet szerkesztettek a könyvbe, amelyen szinte senki nem ismerhető fel. Talán csak a ma igencsak kormányközeli, de akkor még az MSZMP-t képviselő Pozsgay Imre. Hogy Orbán Viktor épp az SZDSZ-es Pető Ivánnal vagy az akkor még párttárs Fodor Gáborral hajol-e össze, az nem látszik a képen.


Hazánk neve

Az alaptörvény díszkiadását 10 ezer forint plusz postaköltségért lehet megrendelni bármely önkormányzattól az Alaptörvény asztalánál. Mintegy 90 ezren érettségiztek/érettségiznek ezekben a hetekben. Az ajándék tehát 900 millió forintba került. Az oktatási államtitkikárság tájákoztatása szerint a számlát a KIM állta. Nem tétel a felsőoktatásból kivont több tízmilliárdhoz képest, de nem is nevezhető elegáns gesztusnak.

Vajon mennyiben vigasztalja azt a diákot az alaptörvény, aki nem jut be a vágyott egyetemre, ahová sok éve készül?  Jogász nem lehet, de legalább van egy díszkiadású alaptörvénye?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik