Belföld

Kenyeret vegyenek!

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 06. 25. 19:21

Készült a cipó, sorakoztak a veknik, ízletes péksütemények és az elmaradhatatlan rábaközi perec illata szállt a levegőben. A X. Euroregionális Kenyérfesztiválon és Kézműves Találkozón a sütőipar mesterei is összecsaptak.

kenyérfesztivál Győr (kenyérfesztivál Győr)

A Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Pékszövetséggel együttműködve, június utolsó vasárnapján tízedik alkalommal rendezte meg kenyérfesztiválját. Vasárnap az iskola udvarán 13 szakmai kiállító állította fel standját és kínálta szebbnél-szebb, na és persze finomabbnál-finomabb termékeit. A szervezők a Győr24-nek elárultak, hogy a rendezvény célja többrétű. „Egyrészt szeretnénk népszerűsíteni a finom készítményeket, a sütőipari cégeket és nem utolsó sorban a pék szakmát, hiszen kell az utánpótlás. Idén már 4 iskola is nevezett a kalácsfonó versenyünkre, aminek már csak azért is van aktualitása, mert itt a Veres-iskolában nemrégiben adták át az új tanműhelyt.” – mondta dr. Lakatos István, a kamara Kézműipari Tagozatának elnöke.

kenyérfesztivál Győr (kenyérfesztivál Győr)

A találkozóra Szlovákiából is érkeztek pékek, így a szakavatott zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a kiállítók versenyműveket is készítettek. A megye, a város, a pékszövetség, a kamara és a Veres-iskola szokásos trófeája mellett, idén a média díjat is kiosztották a résztvevők között, valamint két malomipari cég jóvoltából több mint egy millió forint összértékű alapanyag felajánlást is hazavihettek a legjobb sütödék.

A végeredmény végül a következőképpen alakult:

Kenyér kategória:

  1. Velapek S.R.O.
  2. Frontera Pékség
  3. F és K Pékség

Péksütemény kategória:

  1. Pékek Fejedelmi rendje
  2. F és K Pékség
  3. Csepregi Istvánné

Díszmunka kategória:

  1. F és K Pékség
  2. Jávori Mezőgazdasági iskola Tata
  3. Pedro Pékség

Díszmunka diák kategória:

  1. Pékek Fejedelmi rendje
  2. Varga Renáta (Krúdy iskola Győr)
  3. Lőrinc Fanni (Krúdy iskola Győr)

Kalács kategóriában:

  1. Veres Péter Szakiskola Győr
  2. Pékek Fejedelmi rendje
  3. Jávori Mezőgazdasági iskola Tata

kenyérfesztivál Győr (kenyérfesztivál Győr)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.