Belföld

Bruce Willis 12,7 milliót fizetett a Hősök teréért

Az atlatszo.hu kikérte a fővárosi önkormányzattól azon megállapodások listáját, amely a Die Hard 5-tel voltak kapcsolatosak.

Többmilliós közterület-használati díjat fizettet a Die Hard 5 stábja a fővárosnak – derül ki az atlatszo.hu írásából. A lap szerint április 24-e és június 4-e között több fővárosi helyszínen is forgattak, a legtöbbször a XIV. kerületi Felvonulási téren. Itt 1700 forint volt egy négyzetméter bérleti díja naponta, ezért a fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a DH Five Kft. május 8-án nettó 10 millió 710 ezer forintot fizetett 6300 négyzetméter terület használatáért.

A polgármesteri hivatal által elküldött dokumentumok szerint hasonló nagyságrendű volt a Hősök tere Szépművészeti Múzeum előtti részének, valamint a Kós Károly sétánynak a bérlése: egy napra 12 millió 750 ezer forint. Ehhez képest az Erzsébet híd (részleges) lezárása csak aprópénzt hozott a konyhára – június 3-án egy 100 négyzetméteres rész bérletéért mindössze 170 ezer forintot kellett lecsengetniük a filmeseknek.

A Bajcsy-Zsilinszky út  két napig tartó, 4800 négyzetméteres lezárása 7,7 millió forintba , az Andrássy út három napig tartó lezárása pedig 432 ezer forintba került, de amikor 22 négyzetmétert használtak a forgatásra, a bérleti díj még a 40 ezer forintot sem érte el – írja az atlatszo.hu.

Érdekli, hogy hol lakik Bruce Willis? Nézze meg videón:

A Die Hard-sorozat ötödik darabja 86 napig forog Magyarországon több helyszínen, és a munkálatok miatti útlezárások már többször okoztak nehéz pillanatokat a budapestieknek. A filmet egyébként eredetileg Csehországban forgatták volna, de a bizonytalan cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt a stáb végül Magyarország mellett döntött.

A produkció rendezője John Moore, a forgatókönyvet Skip Woods írta. A bemutatót 2013. február 14-ére, Valentin-napra időzítették. A történet főként Oroszországban játszódik, ahova John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát, akit Jai Courtney alakít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik