Belföld

Lázadás a fogyatékosok otthonában

A dolgozóknak a szerintük szakmailag és emberileg is alkalmatlan vezetőből lett elegük. A polgármesterhez fordultak.

„Január óta van az új igazgató az intézmény élén és folyamatosan kialakította a terror házát az intézményünkben” – mondta el az ATV-nek Orbán-Schwarcz Zsuzsanna, szociálpedagógus. A fogyatékos otthon dolgozói szerint a vezető stílusa miatt az intézetben ápolt fogyatékos emberek életkörülményei is jelentősen romlottak. Az új igazgató állítólag kisajátította a betegek részére beszerzett masszázsfotelt, nem engedte a különféle számukra szervezett országos rendezvényeken való részvételt – írta az atv.hu.

A dolgozók szerint a betegekre is átragad a feszültség, egyre nehezebb velük megfelelően bánni. „A dolgozók idegesek, feszültek, meg vannak félemlítve minden nap azzal, hogy ha nem úgy végzik a dolgukat, ahogy ő szeretné, ahogy ő látja, akkor ki lesznek rúgva, magyarul el lesznek bocsátva” – mondta az ATV-nek a szociálpedagógus.

Volt, aki nem bírta tovább a vezető stílusát, s inkább felmondott, akik pedig maradtak, egyre nehezebben viselik a rossz légkört. Az intézet dolgozói szerdán a polgármesterhez mentek segítségért, aki egy vizsgáló bizottságot állított fel, amelynek július 5-ig kell az intézményben tapasztaltakról jelentést készítenie.

Az intézmény vezetője azt mondja, hogy hallott a problémáról, de nem az ő dolga ebben a helyzetben állást foglalni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik