Belföld

Köves Slomó: beszélni kell az antiszemitizmusról

Zsidóság (zsidóság, )
Zsidóság (zsidóság, )

Egyre gyakoribbak és „megengedettek” az antiszemita, rasszista jelenségek az országban – véli a hazai zsidóság egyik vezetője.

Konzultációt kell indítani az antiszemitizmus ellen a magyar társadalomban és a zsidó szervezetek között is. Jogvédő szervezetet kell alakítani, amelyhez az antiszemita megnyilvánulások kárvallottjai fordulhatnak, és tisztázni kell azt is, miként lehet ezeket az atrocitásokat jogilag számon kérni – mondta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija csütörtökön Budapesten.

Köves Slomó utalt arra, hogy Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit nemrégiben a nyílt utcán szidalmazták. Szerinte manapság rendszeresek az ilyen jelenségek. A hatalom legnagyobb felelőssége a jogállami keretek biztosításában van, az utóbbi hónapokban, hetekben ugyanis tapasztalható „egyfajta hangulatromlás”, a közbeszédben egyre inkább megengedettek az antiszemita, rasszista kijelentések – tette hozzá.

Köves Slomó ezzel együtt felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi keresztény egyházi vezetők részéről tapasztalhatók szimbolikus gesztusok, amelyekben jelzik, hogy az antiszemitizmus nem egyeztethető össze vallásuk tanításával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik