Ahogy azt a 2011-es évről szóló elemzésünkben is megállapítottuk, a választások óta eltelt időszak egyértelmű nyertese a Jobbik képviselője, Keresztúri Farkas Csaba, aki a Fidesszel kötött alkuknak köszönhetően társadalmi támogatottságánál sokkal nagyobb befolyásra tett szert. Keresztúri kétségtelen tehetséggel vegyíti az üzleti machinációkat a populista megmozdulásokkal és vezeti orránál fogva de facto koalíciós partnerét. Ennek példája lehet akár a pénteki ülés napirendje is.
Keresztúri a jobboldali közönség elég jelentős részének játszik akkor, amikor a felújítás alatt lévő Árpád térre a maga ízlése és elképzelése szerinti országzászlót és Trianon emlékhelyet akar létrehozni. Felmerülhetne a kérdés, hogy ha egyszer már van országzászló, szemben a Városházával, amit ráadásul a korábbi fideszes önkormányzat állított, akkor minek még egy. Nos, pont azért. A Széchényi téri országzászló azzal, hogy ott rendszeresen zajlanak városi rendezvények, elvesztette szimbolikus, irredenta tartalmát a szélsőjobboldal számára. Ez már Bartha polgármester idején is így volt, de az, hogy a város baloldali polgármestere is rendszeresen itt ünnepel, végképp kiüresítette a Városházával szemben álló zászlórúd jelképes terét.
Keresztúri erre kétségtelenül ügyesen érzett rá és azt is helyesen mérte fel, hogy mivel a Fidesz képviselői között is van tábora az irredenta romantikának, könnyedén megszerezheti magának a Fidesz támogatását egy olyan ügyhöz, ami végső soron magának a Fidesznek árt leginkább. Mivel a téma egyértelműen a Jobbik ügyeként fut, a Fidesz szavazói közül sikerrel szólíthat meg olyanokat, akik ingadoznak a két párt között, vevők erre a fajta szimbolikára és nem elégedettek a Fidesz teljesítményével. Azok, akiknek ez fontos, az ügyet egyértelműen a Jobbik sikereként fogják értékelni.
A teljes cikk itt olvasható.