Belföld

Megszűnhet a BKV

bkv  (bkv, TNOR, metró)
bkv  (bkv, TNOR, metró)

Átalakul a fuvarozócég, de hogy miként, azt még nem tudni.

Az egyik forgatókönyv szerint kiválik a buszágazat a társaságból. A másik szerint két új cég jön létre, a BKV pedig megszűnik. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén fogadta el az erről szóló javaslatot.

Bármelyik szcenárió valósul is meg, az nem érinti sem a BKV jelenlegi kötelezettségállományát, sem a vagyonát, mert a jogutódok válnak tulajdonossá. A létrejövő vállalat vagy vállalatok szintén fővárosi tulajdonban lennének, a vagyonkezelő pedig a Budapesti Közlekedési Központ lehet.

Az előterjesztők – a két főpolgármester-helyettes, György István és Bagdy Gábor – szerint az átszervezés átláthatóbbá teszi a működést, a pénzügyeket, továbbá a buszos társaságnak fizetendő díj összehasonlíthatóvá válik a külső vállalkozók áraival, így egyszerűbb lenne dönteni arról, kivel szerződjenek.

Az önálló buszágazat hatékonyabban, rugalmasabban tudna üzemelni, nem beszélve arról, hogy – szemben a BKV-val – hitelképes lenne, vagyis tudna buszokat lízingelni.

A közgyűlés arról is döntött, hogy a főváros vállalja a BKV hiteleihez a kézfizető kezességet, a cégnek adott 5 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön lejárati határidejét pedig július 31-éről október 31-ére módosították.

Hajóra, magyar!

A közgyűlés arról is határozott, hogy a a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendeli a BKV-tól a hajószolgáltatást.

A D11-es járat óránként szállít utasokat munkanapokon reggel 7 és 19 óra között Újpest, Árpád út és a Haller utca között, a D12-es szintén munkanapokon jár Rómaifürdő és a Kopaszi gát között 7-től 9 óráig, majd 15 órától 18 óráig, csúcsidőben 1 órás követési idővel. A D13-as járat ugyancsak a Rómaifürdő és Kopaszi gát között ingázik, de csak hétvégén 9 és 18 óra között óránként.

A járatok munkanapokon Budapest-bérlettel, napijeggyel és 400 forintos, helyszínen váltott vonaljeggyel is igénybe vehetők, hétvégén viszont csak vonaljeggyel lehet utazni rajtuk. A kerékpároknak külön jegyet kell venni, ez is 400 forintba kerül. A 6 éven aluliaknak és a 65 éven felülieknek nem kell fizetniük.

Íme a térkép a BKK honlapjáról:

Nagyításhoz kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik